1956 Kárpátalján

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyarság őszi szabadságvágyának és szuverenitásra való törekvésének legszentebb ünnepe. A következőkben állandó szerzőnk, Drugics, két kiváló történeti munka - Baráth József és Tóth István írásai - segítségével idézi meg 1956 szellemét. 61 évvel ezelőtt a kárpátaljai magyarság bizonyította, hogy kiáll anyaországi honfitársai mellett.

A rádióadásokból a kárpátaljai magyar lakosság az eseményekkel szinte egy időben értesült a Magyarországon kitört forradalomról. A tizenkét esztendeje még magyar állampolgárságú, a szovjet fennhatóság alatt túlnyomó- részt negatív egyéni és közösségi élményeket szerzett magyarok elsöprő többsége örömmel és aggodalommal hallgatta a budapesti és a müncheni adásokat. S bár szemük előtt zajlottak a nagy katonai erőt mutató szovjet csapatmozgások, hinni akarták, hogy Magyarország hamarosan függetlenné válik. Kevésbé örültek a forradalomnak azok a magyarok, akik 1945 után a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) tagjaiként kerültek politikai-közéleti funkcióba, vagy a falvakban, a kolhozokban kaptak általában középszintű vezetői pozíciókat.

Fotó: ujkor.hu

Az Amerika Hangja rádióadó segítségével a vidékén híre ment a budapesti eseményeknek, a hazafias érzelmű ifjúság kifejezte szolidaritását anyaországi testvéreivel. Majd amikor vidékünkről megindultak Magyarország felé a megszálló szovjet hadosztályok, a nagyobb településeken, így Ungváron, Beregszászon, Nagyszőlősön, Mezőkaszonyban, Váriban, de sok más faluban is a fiatal értelmiségiek és egyetemisták körül ellenálló csoportok alakultak ki, amelyek a maguk szerény eszközeikkel is mindent elkövettek a forradalom esetleges győzelme és a megszálló szovjet csapatok kivonulása érdekében. Ezek a csoportok szovjetellenes röplapok terjesztésével foglalkoztak, igyekeztek hitelesen informálni a lakosságot az anyaországi forradalom, az októberi-novemberi napok eseményeiről, arra törekedtek, hogy megismertessék Kárpátalja népét a Magyarországon zajló forradalom szellemiségével, a forradalmárok követeléseivel. Mindent megtettek a szovjet Gulág, a birodalmi politika leleplezése tárgyában, arra törekedtek, hogy a lakosság megértse: a szovjet csapatok nem a magyar népnek nyújtandó segítség céljából hatoltak be Magyarországra, hanem valójában a kommunista hatalom kérésére a célból, hogy elfojtsák a magyar nép forradalmát.

(…) a kárpátaljai magyar fiatalok nemegyszer azon hiú reménnyel szöktek át a határon, hogy anyaországi barátaik segítségére sietnek, ám ezek a próbálkozások általában tragikus végkimenetelűek voltak — a szökni próbálókat előbb vagy utóbb kézre kerítették, és ha az egyén már nem volt kiskorú, könnyen az ungvári börtönben köthetett ki.

Ma már tudjuk azt is, hogy a forradalom leverése után súlyos megtorlások következtek mind Magyarországon, mind Kárpátalján. így — kevesen tudnak arról, hogy a történeteket követően az ungvári börtönbe hurcolták az eseményekben részt vevő magyarországi és kárpátaljai fiatalok több csoportját, s többeket a szovjet Gulágon letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A hosszú hónapokig tartó kivizsgálási procedúra ideje alatt nagyon sok fiatalt, egyetemistát a nemzetközi tiltakozás mentett meg a szibériai lágerektől.

Az '56-os emlékmű Beregszászon (fotó: magyarforradalom1956.hu)

A magyarországi megtorlásoktól némileg eltérnek a Kárpátalján végrehajtott retorziók. Az 1956-os magyarországi forradalom vérbe fojtása idején Kárpátalján a hatóságok nagyon féltek a helyi magyarság zendülésétől, ám ez a feltevésük megalapozatlan volt, mert a megfélemlített és megtizedelt helyi magyarság már lélegezni is alig mert. Hiszen épp azelőtt részesítették általános amnesztiában az 1945-től koncepciós perbe fogott és elítélt magyar értelmiségieket. A KGB és a kommunista párt helyi funkcionáriusai a budapesti forradalom leverését illetően Kárpátalján is igyekeztek példát statuálni, feketelistákat készítettek azon magyarokról, akik nyíltan vagy burkoltan kinyilvánították rokonszenvüket a magyarországi felkeléssel. Perbe fogták a röplapterjesztőket is, akikkel szemben koncepciós pereket konstruáltak.

Mint ismeretes, ebben az időben, 1956 végétől 1959-ig zajlott a tömeges megtorlás, s legalább 35 ezer ember ellen indult rendőrségi-ügyészségi vizsgálat politikai „bűncselekmények" gyanújával. A kárpátaljai bírósági tárgyalásokat a Magyarországon a KGB által kidolgozott forgatókönyvek alapján bonyolították le. Eme megfélemlítések legfontosabb célkitűzése az volt, hogy szétzúzza és megnyomorítsa azt a politikai-társadalmi réteget, amely szembe akart fordulni a proletárdiktatúrával, a szovjet hatalommal. A megtorlás Kárpátalján nem szélesedett ki mindenre kiterjedő, a mindennapi életet behálózó kampánnyá. A sajtó csak röviden tudósított vagy egyáltalán nem számolt be az ítéletekről. A perek zárt ajtók mögött zajlottak. Aki tevőlegesen bármit tett 1956-ban, számíthatott arra, hogy nem ússza meg. Hiszen a besúgók hálózata kiválóan működött, úgyszólván minden harmadik ember megfigyelés alatt állt. A fiatalokat könnyen kihalászták a magyarság soraiból. Aki csendben maradt, azt békén hagyták.

Kiszemelt áldozataikat erőt és ideget felmorzsoló kihallgatások folyamán megtörték, lelkivilágukat szétzilálták, lelki terrorral évtizedekre hallgatásra kényszerítették. Tehát a korábbi évek megtorlásaihoz képest enyhébb büntetést kaptak a helyi magyar „ellenforradalmi" csoportok tagjai is (ezekről a csoportokról már szó esett fentebb). Ezt a minősítést azonban könnyen megkaphatta a legártatlanabb baráti közösség is. Kárpátalján még 1958-1960 között is folytatódtak a kivizsgálások, körözések, nyomozások azon személyek ügyében, akik — ha enyhén is, de valamilyen formában — megjelenítették rokonszenvüket az '56-os magyar forradalommal.

Források:

TÓTH István, 1956 Kárpátalján - Hatások, következmények, tanulságok (link)

BARÁTH József, 1956 Kárpátalján (link)

Featured Posts
Recent Posts