Thököly Imre, a kígyó

Különös történetek Kárpátaljáról címmel indítunk rovatot, melynek célja, hogy érdekes sztorikat meséljünk el Kárpátalja múltjáról, jelenéről, a területet benépesítő nemzetiségekről. Fogadják szeretettel ennek első darabját!

II. Rákóczi Ferenc ki nem állhatta mostohaapját, Thököly Imrét. Azt gondolta, csak érdekből, a vagyon megszerzése miatt vette el a nála 10 évvel idősebb Zrínyi Ilonát. Erről szól az alábbi történet.

Munkács várában, egyik este, mikor már Zrínyi Ilona lefektette két gyermekét, a házi oltára előtt imádkozott, majd lefeküdt. A távolabb fekvő komorna egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az asztal alól nagy kígyó csúszik elé, s a fejedelemasszony ágyába mászik. Sikoltására Ilona hirtelen felriadva azt hitte, hogy tűz van, ezért leánykáját felkapva kirohant. A megrémült komorna utánaszaladt, így a kis Ferenc magára maradt a kígyóval.

Ezt az eseményt és az ezzel kapcsolatos riadalmat aztán sokszor hallotta Rákóczi. Önéletírásában megjegyezte, hogy kevéssel utóbb a kígyó valóban becsúszott anyja ágyába. Mert szerinte anyja Thökölyvel kötött házasságával „Uram, anyánk, a te szolgáló leányod, férjének személyében kígyót fogadott ágyába”.

Nagyanyja erős katolicizmusa annyira jelen volt az unokában is, hogy anyjának a lutheránus Thökölyvel kötött házasságát mindvégig súlyos családi szerencsétlenségnek tartotta. Nem egyszer adott kifejezést utólag gyanújának is, hogy Thököly az ő halálára törekedett. Hogy miért? Rákóczi ugyancsak megmagyarázza ezt önéletírásában: „hogy engem, házam utolsó sarját, láb alól eltéve és megtartva magának az örökös jogon házamat illető várakat és erősségeket, Magyarországot és a magyar koronát (melyre vágyott), megnyerje és megtarthassa”.

Volt ebben a viszonyulásban a gyermeki féltékenység mellett, vallási és társadalmi gőg is, hiszen Thököly Imre újkeletű gazdagnak számított, akinek dédapja még ló- és marhakerekedő volt, s akinek családja szolgálattal és házasságokkal érdemelte ki a nemesi rangot. Ezzel szemben Rákóczi famíliája – Frangepánok, Zrínyiek, Rákócziak- hihetetlen gazdagságú, politikai súlyú tényező volt a Magyar Királyságban.

Forrás: ASZTALOS Miklós, II. Rákóczi Ferenc és kora, Dante Könyvkiadó, Budapest, 1934 (web)

Fotók:

1. Mihail Kolodko munkája Ungváron, forrás: mukachevo.net

2. Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc, Matl Péter alkotása, forrás: eReNdesign

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu