Országgyűlés Visken - ilyen is volt

Különös történetek Kárpátaljáról c. sorozatunkban egy olyan eseményről emlékezünk meg, amely napra pontosan 360 évvel ezelőtt történt.

Január 10-én táján érkezett meg Viskre II. Rákóczi György erdélyi fejedelem. A helyiek által ma is Hadimezőnek nevezett dűlőn 25 ezer lovassal ütött tábort, mely egészen a Tiszáig ért. Ide hívta az erdélyi rendeket országgyűlésre, hogy azok megszavazzák a lengyelországi hadjáratát. Természetesen sokan távol maradtak, mert felelőtlen vállalkozásnak tartották a katonai expedíciót.

Az országgyűlés napra pontosan 360 éve, 1657. január 17-én ült össze Visken. A tanácskozás előtt a rendek a kor szokásainak megfelelően istentiszteleten vettek részt a viski református templomban.

Az országgyűlésen ott voltak az akkori szövetségesek képviselői: például Bogdan Hmelnyickij követe, a svéd követ, de sok magas rangú vendég mellett jelen volt Báthory Zsófia is az akkor még gyermek I. Rákóczi Ferenccel.

A rendek megszavazták a hadjárat költségeit, így a magyar sereg Kövesligeten keresztül elindult Lengyelország felé.

A nagy ünneplés aztán keserves napokba fordult, miután Krakkó és Varsó elfoglalása után a szövetségesek, átgondolva a helyzetet, cserbenhagyták őket. Ekkor Lubomirski marsall vezetésével a lengyel sereg felperzselte a mai Kárpátalja területét, legyilkolták a lakosság jelentős részét.

II. Rákóczi György meglehetősen rossz alkura kényszerült, haza kellett vonulnia veretlen, de éhező seregével. A lengyelek viszont bosszúból a krími tatárok karjaiba vezették őket. A magyar sereg nagyobb része a Krímen kötött ki fogságban. Bár a fejedelem megmenekült ettől, de az őt üldöző tatárok ugyancsak végigpusztították a vidéket, Visket felperzselték és a lakosság felét legyilkolták.

Forrás: Czébely Lajos helytörténeti kutatása alapján (karpataljalap.net)

A hadjáratról bővebben: kronika.ro

Fotók:

1. A viski református templom mennyezete - forrás: TuNo

2. II. Rákóczi György fejedelem arcképe - forrás: Origo

3. Kopjafák a viski református templom előtt - forrás: TuNo

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu