Levelek Viskről I.

Egy Visken ösztöndíjasként dolgozó fiatalember, Horváth Zsolt blogot ír. Személyes élményeit, gondolatait fogadják szeretettel. Mi így teszünk!

Blogot írok. Akik ismernek, ezen akár meg is lepődhetnek. Teljes joggal. Nem vagyok ugyanis az a típusú ember, aki az életét, érzéseit kifelé éli. Talán még azzal sem vitatkoznék, ha zárkózottnak mondanának.Tenni szeretem a dolgaimat csendben, zaj nélkül és a sikert is így élem meg, mint ahogy a kudarcaimmal sem terhelek másokat. Vannak azonban olyan élethelyzetek, személyes tapasztalatok, amelyről beszélni kell, amelyeket meg kell osztani másokkal. Nem az öndicséret, a hivalkodás okán, hanem azért, mert ezzel is segíthetünk, és azért is, mert ezzel is a munkánkat végezzük.

Kárpátalja, az elfelejtett Paradicsom

Van egy szeglete a világnak, amely az elmúlt kevesebb, mint száz évben fél tucat államhoz tartozott. Élnek itt magyarok, ukránok, ruszinok, szlovákok, románok, oroszok, romák és még sok-sok nép. A területet, Kárpátalját, a Kárpátok határolják, és választják el Ukrajna többi részétől, és teszik kulturálisan is egy sokszínű és soknemzetiségű részévé Európának. Olyan érzésem van, hogy hosszú évtizedekig Kárpátalja mostohagyermeke volt minden, Kárpátalját birtokló országnak. Ez gyökértelenné tette az ott élőket, akik elindultak a nemzeti önfeladás - ilyen helyzetekben törvényszerű- útján.

Egy nemzet nem attól erős, hogy ezt sokszor mondja magáról. Ez puszta nacionalizmus. Ha összefog, áldozatra képes, akkor az a nemzet nagy, még ha számában csekély is a többi nemzethez képest, ugyanis példát mutat, erőt sugároz.

Ez nem egy politikus blog. Azt gondolom, hogy a nemzet iránti felelősség egyetemes, kötelező és örök érvényű. Politikától mentes. Tény azonban, hogy az anyaország felelősség tudata 2010 óta felerősödött a magyarság iránt. Nagyságrendekkel több anyagi lehetőség áll rendelkezésre a külhoni magyarok segítésére, mint korábban.

Hatékony konstrukcióban, áldozatos munkával sok százan dolgoznak azon, hogy a külhoni magyarok érezzék, hogy nincsenek egyedül. Vállalkozások segítésére több tízmilliárd forint jut, és kell-e bizonygatni azt, hogy az az asztalos például, aki nem segélyért áll sorban, hanem dolgozik, mert lettek eszközei, lett piaca, megrendelése, az nem csupán magáról és családjáról tud gondoskodni, hanem az alkalmazottain keresztül, akár tucatnyi magyarról is.

Azok a pedagógusok, akik magyar iskolákban tanítanak anyaországi segítséggel olyan fiatalokat, akiknek a szülei, azért mert a gyermekei magyar iskolába járnak, az anyaországtól támogatást kapnak, a magyarság megmaradásának legbiztosabb zálogai.

Vagy az az anyaországbéli önkormányzat, amely óvodát épít Mezőváriban, sok százmillió forintért, az nevezhető-e a magyarság iránt felelősséget nem érző közösségnek? Sorolhatnám száz számra a példákat.

Ha valami értelme lehet ennek a blognak, az az, hogy megismertesselek benneteket is azokkal az emberekkel, akik a magyarságért naponta, olykor és legtöbbször emberfeletti munkát végezve dolgoznak, vállalva megpróbáltatásokat, értetlenséget, támadásokat, hálátlanságot, de hittel abban, hogy a példa, amelyet a munkájukkal mutatnak, erőt ad és követőkre talál.

Több, mint három hónapja dolgozom Visken, a szórvány magyarság eme lenyűgöző, olykor zavarba ejtő, embert próbáló és erősítő szigetében. Ezalatt megismertem fantasztikus embereket. Áldozatos, önzetlen magyarországi kormányzati politikusokat. Helyi családokat, aktivistákat, akik vállalták a maradást, a meg nem értést a magyarok követeiként, a magyarság megmaradásának biztosítékaiként.

A magyarság legjobbjai közé tartozó pedagógusokat. Diákokat, akik magukban hordozzák az esélyét, hogy híres magyar festők, irodalmárok, történészek, tanárok, asztalosok legyenek a magyarság dicsőségére, megmaradásunk zálogaként.

Lelkészeket, atyákat, rabbikat, egyházi tisztségviselőket, akik Isten földi helytartóiként hitet, Istenbe vetett hitet adva, plusz erőt sugároznak, amelyre naponta van szükségük az itt élőknek.

Polgármestereket, akik tudván, hogy közel a segítség, nem csüggednek a nehéz napokon.

És még sok-sok magyar és olykor nem magyar embert, akik a magyarság megmaradásának mindennapi hősei. Ezeknek a hősöknek nemcsak hőstetteik vannak, de nevük is. Mosolyuk, gesztusaik, bánatuk, örömük. Róluk fogok írni hétről hétre azért, mert tudnunk kell, hogy kik Ők.

Kik azok, akik a puszta létezésükkel jobbá tesznek bennünket, akiknek nem csupán a sorsuk, hogy a magyarság hősei, hanem ki is jelölik az utunkat. Azt, hogy ha a világban valahol otthon akarunk lenni, akkor nem tehetünk másként. Ez pedig nem áldozat, hanem a sors által ránk mért kötelezettség.

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu