A böllérek dicsérete

Az álhírnek bizonyult kárpátaljai sertéspestis után, immár már semmi akadálya sincs a február 11-én, Mezőgecsén rendezendő Kárpát-medencei böllérfesztivál megtartásának.

Azaz egy mégis van. A Zdorova nacija (Egészséges nemzet) egyesület Petro Porosenko elnöknek címzett petíciójában az esemény betiltását követeli. „Felháborítónak tartjuk, hogy Mezőgecsében hagyományőrzés címszó alatt versenyt űznek a disznóvágásból. Tiszteletlenek az állatokkal szemben, ugyanis a hentes fesztiválon, publikusan nagy tömeg előtt véreztetik ki a malacokat. Ez brutális gyilkosság nem pedig hagyományápolás.”

Közleményükben, csakúgy, mint tavaly, aláírásgyűjtésre sarkallják az embereket, céljuk, hogy törvénnyel tiltsák a hasonló fesztiválok megrendezését. Feltehetően tiltakozó plakátjaikkal is megjelennek az esemény helyszínén.

Igazuk lenne? Vagy ez is csak egy lejárató akció, most éppen egy kistelepülés turistacsalogató akciójával szemben, netán egy másik település hasonló fesztiválja, vagy éppen egy cég húsmentes élelmiszereinek előnybe juttatása érdekében? Merthogy manapság bizony ilyesmi is megtörténhet, gondoljunk csak a libamáj, a tojás, a vaj, a margarin stb. körüli őrületre. Egy időben mást sem lehetett olvasni ezekről, mint hogy egészségtelenek, rákkeltők.

De legyünk jóhiszeműek, és tételezzük fel, hogy az egyesület valóban aggódik a böllérek mentális egészségéért, merthogy állítják, ez is veszélybe kerül, ha hosszú ideig henteskedik valaki, és nem utolsó sorban a disznók jogaiért.

Ez utóbbi nem is annyira vicces. Egyes budapesti kollégiumokban valóban voltak olyan disznóölések, úgynevezett Dezső napok alkalmával, amikor ügyetlen egyetemisták a szó szoros értelmében legyilkolták a szegény állatokat, a környéken élők legnagyobb rémületére.

De Mezőgecsén nem erről van szó! Képzett, gyakorlott böllércsapatok hazájuk, vidékük hagyományait mutatják be, a zsűri a szúrást, a perzselést, a bontást, a feldolgozást, a hurka, kolbász, toros káposzta elkészítésének módját, később az elkészült étkeket, s persze a forralt bort és a fogópálinkát értékelik, díjazzák.

A sokadalom pedig élvezettel elfogyasztja és részt vesz a különböző kulturális programokon. Egy kistelepülés nagy napja ez, amikor megmutathatja magát. Nem kellene ezt tőlük elirigyelni, nem kellene mondvacsinált indokokkal rossz hírbe keverni, ellenük lejárató akciókat kiagyalni.

Szóval nincs más hátra, mint irány Mezőgecse, és kóstoljuk meg a finomságokat!

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu