Kosztya József: Minőségi ugrást tudtunk végrehajtani a magyar kormány támogatásának köszönhetően!

A Tiszaháton, de talán az egész Kárpátalján, sőt, megyénk határain túl is sokaknak ismerősen cseng a tiszapéterfalvai Csárda-Park Étterem és Hotel. A minőségi ételeknek, a színvonalas kiszolgálásnak, a nívós rendezvényeknek, s általában véve az itteni remek körülményeknek köszönhetően méltán vívott ki az elismerést a hazai és külföldi vendégek körében. A komplexumot Kosztya József családja működteti. Alább a vele készült interjút olvashatják.

— Mióta működtetik e komplexumot, s milyen részekből áll az?


— 2011-ben vásároltuk meg. Egyik részét vállalkozóként feleségem, Andrea, a másikat pedig fiam, József üzemelteti. Finoman szólva is volt mit dolgoznunk, befektetnünk annak érdekében, hogy elérjük a jelenlegi színvonalat, megfeleljünk a mai kor, a mai vendégek elvárásainak… Az a helyzet, hogy nem a mienk az egyedüli ilyen vendéglátó- és szálláshely a környéken, egészséges konkurencia van, ezért nem szabad lazsálnia annak, aki talpon kíván maradni e versenyben.

Az étterem mellett szálloda, konferenciaterem, bár, szauna várja nálunk a vendégeket, de van egy rész, amely a szórakoztatást, a fesztiválok, kiállítások és más rendezvények megtartását szolgálja. Itt áll például a szép nagy rendezvénysátrunk.


— Azt mondják, a jó pap holtig tanul. És egy vendéglátós?


— Bizony az is, ha jól akarja tenni a dolgát! Szükség is volt a tapasztalatra, a folyamatos fejlődésre, arra, hogy turisztikai és egyéb fórumokon gyarapítsuk folyamatosan szakmai tudásunkat, hiszen olyan, számunkra nagy kihívást jelentő rendezvényekre került sor nálunk, mint a Turul-Expo nevű termékbemutatók, a KMKSZ ISZ fesztiváljai, a Világjáró Magyar Vadászok Klubjának összejövetelei, halászléfőző-versenyek stb., de mi adtunk otthont több más szakmai konferenciának, tanácskozásnak is. Legutóbb, augusztus végén nálunk zajlott a IV. Kárpátaljai Nyári Egyetem számos programja, így a nemzetközi bográcsgulyásfőző verseny is.


— Azt hallottam, hogy igazi családi vállalkozásként működnek, amelyben mindenkinek megvan a maga feladata…


— Való igaz — mindenki tudja, hogy mi a dolga, s végzi azt a legjobb tudása szerint. Feleségemen, fiamon és lányomon kívül még anyósom is besegít, amikor „nagyüzem” van… Tudjuk, kinek mi az erőssége, mihez ért a legjobban, s ennek megfelelően osztjuk el a teendőket. A párom például igazi mindenes, akinek tudnia kell mindenre a megoldást. József fiam az ételek készítésének mestere, míg Viktória lányom a szervírozást, a dekoráció elkészítését végzi nagyon kreatív módon. Mindannyian a szakmai portálokat, folyóiratokat bújjuk, hogy lépést tudjunk tartani az igényekkel.


— Kik szállnak meg Önöknél?


— A különböző konferenciák, szakmai összejövetelek résztvevői, a külföldi és hazai cégek környéken dolgozó munkatársai mellett főleg a turisták veszik igénybe szolgáltatásainkat. Különösen nyáron nagyok sok a szlovák és lengyel vendégünk, akik a nevetlenfalui határátkelőn át vezető, úgynevezett balkáni útvonalon indulnak üdülni, s vissza.


— Manapság egyre többen élnek az anyaország által az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program révén nyújtott támogatások lehetőségeivel. Önök pályáztak-e e projekt keretében?

— Nagy örömmel szereztünk tudomást erről a lehetőségről, s éltünk is vele! Az a helyzet, hogy aki minőségi ételeket kíván a vendég asztalára letenni, mégpedig úgy, hogy ne kelljen sokat várakoznia, annak a legmodernebb konyhai gépeket, eszközöket kell beszereznie… Az Egán-programnak köszönhetően vásárolhattunk például 2016-ban egy világszínvonalú, UNOX márkájú párakonvekciós sütőt. Annyira kiváló eszköz, hogy manapság már el sem tudnám képzelni a konyhánkat nélküle: a nagynyomású párának köszönhetően gyorsan elkészül az étel, de közben nem szárad ki például a hús, a tészta. De használható elősütésre, sőt, még gombóc készítésére is. Pályázati forrásból vásároltunk továbbá egy olasz pizzasütőt. Ebben kerámialapon készül a pizza, ami megfelel még az ínyencek elvárásainak is. Emellett ipari hűtőt és hűtőszobát vásároltunk. Továbbá egy nagyméretű, két részből álló rendezvénysátrat is sikerült beszereznünk az anyaországi támogatásnak köszönhetően.


— Később is éltek a támogatási forrásokkal?


— 2017-ben újabb minőségi fejlesztésre került sor ezeknek köszönhetően, amikor megvásároltunk egy nagyon minőséges, korszerű ipari kávéfőző gépet, illetve egy modern olasz fagylaltkészítő gépet. Elmondhatnám, hogy rajtunk kívül vendégeink is nagyra értékelik ezeket, hiszen minden igényt kielégítő kávét, fagylaltokat tudunk kínálni számukra.


— Ha azt mondom, hogy a támogatások révén előrehozták a fejlesztéseket, az fedi a valóságot?


— Természetesen! A versenyképesség, a színvonal megőrzése, emelése, a vendégek körének megtartása megköveteli a folyamatos fejlesztést. A magyar kormány támogatásának köszönhetően olyan minőségi ugrást tudtunk végrehajtani, amire önerőből csak 5-10 év múlva lettünk volna képesek… Óriási segítség ez, aminek köszönhetően még minőségesebb vendéglátást tudunk szavatolni az egész régióból, a hágón túlról és külföldről érkező vendégeink számára. Mottónk ugyanis ez: gyors, exkluzív és minőségi legyen a szolgáltatás…


— Vállalkozásaik több családnak is megélhetést biztosítanak…


— Szezonálisan négy-öt embert foglalkoztatunk pluszban, azaz ugyanennyi család megélhetését szavatoljuk — nem külföldön kell megkeresniük a kenyérre valót. Ha nagyszabású rendezvények vannak nálunk, akkor további 5-6 fő jut keresethez. De az sem mellékes, hogy egyfajta „szimbiózisban” élünk más vállalkozásokkal: évek óta ugyanannál a termelőnél szerezzük be például a zöldségeket, egyazon péknél a kenyeret és péksüteményeket. Ha bővül a mi vállalkozásunk, ha több a vendégünk, akkor automatikusan emelkednek az ő bevételeik is…

— Mit terveznek a jövőre nézve


— Akárcsak a többi vállalkozó esetében, számunkra is óriási problémát jelentenek a magas energiaárak. Azon gondolkodunk, hogy a napenergia hasznosítása révén próbáljuk meg e kiadások csökkentését. Bízunk benne, hogy e téren is számíthatunk majd az anyaország segítségére…


Az interjút Bíró László készítette


Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu