Hecko-Lobova Nyina: Nem én választottam a kézilabdát, a kézilabda választott engem…

Ha azt kérdezném — különösen a fiatalabb nemzedék képviselőitől —, hová kellene utazniuk ahhoz, hogy személyesen találkozhassanak egy olimpiai bajnokkal, bizonyára különböző fővárosok jutnának az eszükbe. S alaposan meglepődnének, ha hallanák, hogy csupán Beregszászba… Pedig való igaz: itt él Hecko-Lobova Nyina, az a végtelenül szerény sportoló, aki 1976-ban a montreali olimpián, hat évvel később pedig a budapesti kézilabda VB-n állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára. Vele beszélgettünk el a minap.


— Mi késztethet arra egy tízéves, nádszálvékony kislányt, hogy kézilabdázzon?


— Az ötödik osztályban én voltam a legmagasabb a lányok között. Kotner Zoltán volt a tornatanárunk, s az egyik órára eljött a jó barátja, Zupkó József kézilabdaedző. „Nyina, húzd össze magad, hogy ne vegyenek észre!” — figyelmeztettek a lányok. Ő azonban odahívott magához — Zotyi bácsi bizonyára már elmondta neki, hogy van egy magas kislány az osztályban —, bemutatkozott, s megkérdezte, nem szeretnék-e kézilabdázni. Elmondta, hogy az osztálytársnőm, Ira Tkacsenko már jár az edzésekre, úgyhogy menjek el majd vele én is. Hát így csöppentem a kézilabdába…


Úgy fél éven át mezőnyjátékost próbáltak faragni belőlem. Azonban, mivel vékony alkatú voltam, nem tudtam olyan erősen dobni a labdát, mint a többiek… Egyszer azonban úgy történt, hogy nem jöttek el az edzésre a kapusok és az edzőnk felszólított, hogy álljak én a kapuba! Őszintén szólva, nem ijedtem meg, hiszen kislányok lövéseit kellett védenem, s úgy tűnt, hogy elég jó sikerült ez nekem. Annyira jól, hogy legközelebbi edzésen ismét a kapuba állított a mesterünk…


— Néhány évvel később jött az első válogatottság — igaz, még az iskolások között…


— Valóban. Kilencedikes voltam, amikor bekerültem az iskolások ukrajnai válogatottjába, amely Klaipedában vett részt az akkori Szovjetunió spartakiádján. Még a vizsgákat is korábban adtam le, hogy ott lehessek a tornán. Csapatunk az első helyen végzett, s előreszaladva megjegyzem, hogy a lányok többségéből a kézilabda csillaga lett! Első komoly elismerésemet is ott, abban a litván városban érdemeltem ki, hiszen engem választottak a spartakiád legjobb kapusává…


— Egy kilencedikes lányt nem szédített meg a siker — végtére is egy országos torna legjobb kapusa lett?


— Mindig is nagyon nyugodtan fogadtam az eredményeket, mert valahogy olyan magától értetődő volt ez számomra: ha egyszer keményen dolgozol, odateszed magad, akkor a siker sem maradhat el… Egy mai fiatal számára talán még durván is hangzik, de számomra nem létezett akkor sem bál, sem diszkó, minden este kilenckor lefekvés, oda kellett figyelni a megfelelő táplálkozásra stb. Mivel megszerettem a kézilabdát, egyáltalán nem éreztem tehernek mindezt!


— Hogyan került be a Szbornajába?


— Számos lépcsőfok vezettek ide, így előbb az ifjúsági válogatottban kellett bizonyítanom… Megjegyezném, hogy míg én 16 körül voltam, 20 éven felüliekkel is kellett versenyeznem a csapatban való tagságért. Ráadásul egy rosztovi mester volt a vezetőedzőnk, aki a saját csapatának tagjait favorizálta… Aztán, tizenhétévesen meghívtak a felnőtt válogatottba. Istenem, annyira örültem! Ugyanakkor féltem is: tudom-e tartani a lépést a sportág igazi világsztárjaival? Ott volt például kapustársam és példaképem, Natasa Sersztyuk, akinek úgy működött az agya játék közben, mint egy számítógép — mindig ki tudta választani a lehető legjobb pozíciót… Végül az nyugtatott meg, hogy keményen megdolgoztam azért, hogy eljussak erre a szintre, s ha egyszer beválogattak az első számú csapatba, akkor értékelték e munkát plusz a tehetséget.


— Közeledünk 1976, a montreali olimpia éve felé…


— Különböző tornák, edzőtáborok voltak ezt megelőzően. Az egyik edzőtáborra Kaunasban került sor. Nagyon keményen készültünk, az is motivált bennünket, hogy Montrealban szerepelt először a női kézilabda az olimpiai sportágak között!


Aztán, közvetlenül az olimpia előtt az NDK-ban vettünk volna részt egy tornán. Igor Turcsin azonban magához hívott és azt mondta: Lobova, te nem jössz velünk, menj haza! Egy világ dőlt össze bennem… Még jó, hogy a vezetőedző hozzátette, hogy leírta nekem az edzési tervet, csináljam végig azt, s egy hét múlva csatlakozzak ismét a csapathoz. Szigorúan betartottam az előírtakat, majd amikor letelt a hét nap, frissen, testileg és lelkileg is felüdülve utaztam vissza a csapathoz. Nem is csoda, hogy kiváló mutatókat értem el a felméréseken…


— Hogyan tudta meg, hogy tagja lesz az olimpiára utazó válogatottnak, s milyen volt a montreali nyári játékokon?


— Ünnepélyes külsőségek között hirdetett csapatot Igor Turcsin. Az utolsó edzés végén mindenki felsorakozott, még a kisegítő személyzet, így az orvosok is. Mesterünk a kapusokkal kezdte: Sersztyuk, Lobova… Nem tudtam eltitkolni az örömömet, de ő mintha nem is vette volna észre, folytatta a nevek felsorolását.


Maga az olimpia felejthetetlen élmény volt. Izgalmasak voltak a mérkőzések. Megjegyezném, hogy annyira komoly volt a felkészülésünk, hogy az ott lejátszott minden meccs ünnepnek tűnt, ahogy mondják, hab volt a tortán. Különösen megható volt a díjátadó — örömkönnyeket hullattam, amikor a nyakamba került az aranyérem… Csodálatos napok voltak azok amiatt is, hogy kiváló sportolókkal, igazi világsztárokkal találkozhatott, beszélgethetett mindenki, aki kijutott a nyári játékokra. Nem mellékesen, pontosan azokban a napokban lettem 19 éves. Annyi sokan köszöntöttek ebből az alkalomból…


— 1982-ben, a budapesti VB-n is a dobogó legfelsőbb fokára állhatott fel a szovjet válogatott tagjaként. De mi történt közben, illetve utána?


— Igor Turcsin, a válogatott, illetve a kijevi Szpartak edzője Montreal után felkért, hogy igazoljak át a kijevi csapathoz. Én viszont nemet mondtam: nem akartam elhagyni, cserbenhagyni beregszászi csapatomat, a lányokat, az edzőmet… Az sem mellékes, hogy eltalált Ámor nyila: szerelembe estünk, majd össze is házasodtunk Györggyel. Továbbá született egy gyönyörű kisfiunk! Turcsin viszont nem örült mindennek… Felejtsd el a válogatottat! — mondta. Így is lett: a moszkvai olimpián már nem lehettem ott… Én viszont kitartó voltam, keményen edzettem, s bebizonyítottam, hogy ott a helyem a válogatottban! A budapesti világbajnokságon már ismét a Szbornajában játszottam, s aranyérmet szereztem.


— Evezzünk más vizekre… Ön Grúziában született, viszont beregszászinak tartja magát…


— Tízéves voltam, amikor a grúziai Zesztafoniból — ahol születtem — Beregszászba költözött a családom: ide jött férjhez a nővérem, a szüleim pedig úgy döntöttek, hogy követjük őt. Végtelenül hosszú volt az út, s nagyon elfáradtam. Viszont ma is élénken él az emlékezetemben, hogy amikor a vasútállomásról elindultunk a városba, megéreztem a tél és a kéményfüst illatának a keverékét — azóta is imádom ezt, s nem véletlenül sétálok sokat a téli estéken…


Valóban beregszászinak tartom magam, itt élek, s örülök, hogy egyre épül-szépül városom!


— Akárcsak férje, Ön is Beregszász díszpolgára lett…


— Nagyon megtisztelő számomra, hogy városom e címmel ismerte el a munkánkat, eredményeinket. Megboldogult férjemről, kilencvenéves anyósomról pedig el szeretném mondani, hogy nagyban nekik köszönhetem sportsikereimet. Mindig mellettem álltak, bíztattak, magukra vállalták az otthoni teendőket, hogy a sportnak élhessek — örök hálával tartozok nekik! Akárcsak edzőmnek, a néhai Zupkó Józsefnek, aki feltárta tehetségemet, aki elindított a sport útján!


— Ön több nyelvet beszél, s jó néhányat hallhat ezekből a soknemzetiségű Beregszászban is…


— Igen, az orosz, ukrán, grúz és angol mellett beszélem, a magyar, a szerb és kicsit az izlandi nyelvet is. Könnyen megtanultam azon országok nyelvét, ahol kézilabdáztam. A budapesti Vasasban például én voltam az első idegenlégiós…


Beregszászra, illetve Kárpátaljára visszatérve minden alkalmat megragadok, hogy elmondjam: csodálatos ez a vidék, ahol csodálatos emberek élnek békében, megértésben, ahol tolerancia uralkodik. Nálunk az a legfontosabb, hogy mindig nagybetűs EMBER legyél!


Az interjút Bíró László készítette. Nyitókép: Csada Sándor

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu