Zsukovszky Miklós: Tűzoltóságunk jelmondata — „Istennek dicsőség, egymásnak segítség!”

Ha valaki tűzesetekről, balesetekről olvas híreket a kárpátaljai ukrán, vagy magyar médiában, mind gyakrabban találkozhat olyan információval, miszerint derceni tűzoltók is részt vettek az oltásban, mentésben. Az egyházi tűzoltóság megálmodója és vezetője Zsukovszky Miklós esperes, helyi lelkész. Vele beszélgettünk el a minap.




— Mikor merült fel az önkéntes tűzoltóság létrehozásának ötlete, mi vezérelte eben?


— Kárpátalját hatalmas árvizek sújtották az ezredforduló környékén: 1998-ban, majd 2001-ben. Hívó szavamra például Visk, Tekeháza, Mezővári, Sárosoroszi, Csetfalva és Bótrágy községekben segédkeztek református gyülekezetünk önkéntesei a gátak építésénél, illetve az összedőlt házak lebontásánál és az újak építésénél stb. S nem csak a gátakon dolgoztak gyülekezetünk tagjai: élelmiszeradományokat gyűjtöttünk, s a csetfalvai árvízkárosultak számára készítettek ételt több mint három héten át az asszonyok a feleségem irányításával.


Akkor fogant meg bennem a gondolat, hogy milyen jó volna, ha lenne egy olyan csapatunk, amelynek képzett tagjai rendelkeznének a szükséges eszközökkel, járművekkel, s embertársaink segítségére tudnának sietni bármilyen katasztrófahelyzet esetén, legyen az árvíz, tűz, közlekedési baleset stb. Így jutottam el végül a tűzoltóság gondolatához, amely a leghatékonyabban tud beavatkozni ilyen esetekben. Eközben azonban nem állt rendelkezésre se épület, se felszerelés, se pénz…

— Ahogy ismerem Önt, ennek ellenére nem adta fel…


— 2004 vége felé láttam híradásokat arról, hogy Magyarországon új tűzoltóautókat adományozott a tűzoltóságok számára az állam. Arra gondoltam, hogy hátha jutna egy nekünk a lecserélt autókból. Egy nagyot gondolva, álmodva levelet írtam az akkori magyar belügyminiszternek arról, hogy létre szeretnénk hozni egy tűzoltóságot a gyülekezetünk bázisán, de az a legnagyobb gondunk, hogy nincs tűzoltóautónk. Megírtam, örömmel látjuk, hogy Istennek hála, modernizálás zajlik az anyaországban, s talán kaphatnánk egy használt járművet… A címet, ahová a levelet küldtem, a világhálón találtam. Isten elrendezte, hogy az eljusson a címzetthez, s két hét múlva már választ is kaptam az egyik főosztályvezető aláírásával arról, hogy a minisztert nagyon meghatotta a levelem, s segítséget ígért.


A szót tett követte: felkutattak egy használaton kívüli, de jó állapotban lévő, nagyon jó technikai képességű és felszereltségű Csepel 750-es gépjárműfecskendőt, amely a tatabányai önkormányzat tulajdonában volt. Ezt szerette volna megvásárolni a minisztérium, hogy átadja számunkra. Azonban amikor a tatabányaiak tudomást szereztek arról, hogy nekünk szánják, úgy döntöttek, hogy ingyenesen megkaphatjuk azt!


Megjegyezném, hogy amilyen gyorsan és gördülékenyen mentek a dolgok az anyaországban, annyival nehezebb volt a dolgunk a behozatallal… Nagy Béla, a KRE főgondnoka, a diakóniai osztály vezetője sietett a segítségünkre, s ha sok hónapos utánajárást, levelezést követően is, de 2005. december 5-én behozhattuk a járművet az országba, amit december 22-én sikerült is vámkezeltetnünk. Szép mikulási, illetve karácsonyi ajándék volt ez nekünk! December 22-én átadási ünnepségre került sor a gyülekezetünkben, s e napot tekintjük a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság megalakulása napjának.

— Jelentkezett-e elég önkéntes a csapatba?


— Ennek kapcsán elmondanám, hogy Ukrajnában nem is ismertek olyat, hogy önkéntes tűzoltóság. Hosszú éveken át mi voltunk az egyetlen ilyen tűzoltóság az országban! Majd az elmúlt évben a mi segítségünkkel létrejött a második ilyen csapat a beregvidéki Mezőváriban, ugyancsak egyházi fenntartás mellett.


A kérdéséhez visszakanyarodva… Amikor meglett a tűzoltóautónk, hirdetni kezdtem ezt a templomban, önkénteseket kérve. Először csak négyen-öten voltunk. Rendszeresen beszámoltam a gyülekezetnek a tevékenységünkről, arról, hol és miben tudtunk segíteni, aminek köszönhetően egyre többen csatlakoztak hozzánk. Jelenleg már 48 önkéntesünk van, közöttük a két lányom, Anna és Eszter. Ők az elsősegélynyújtásban, illetve a koordinációban, kommunikációban segédkeznek.


Megjegyezném, hogy tűzoltóink rendszeresen kötelező szakmai gyakorlatokon, képzéseken vesznek részt. A foglalkozásokat külföldi tűzoltók tartják. A képzések célja az életmentés és a tűzoltás technikáinak elsajátítása.


— Visszatérve a Csepelhez, egymagában kevés egy ilyen jármű, hiszen egy tűzoltó-alakulat csak félkarú óriás a többi szükséges technikai eszköz nélkül…

— Ez valóban így van! Ezért is írtam 2006 elején kb. 300 levelet magyarországi tűzoltóságoknak. Leírtam, hogy megalakítottuk az első egyházi önkéntes tűzoltóságot Kárpátalján, de szükségünk lenne felszerelésekre, s ha valahol lenne felesleges, vagy használaton kívüli ezekből, azt szeretettel fogadnánk… Nagyon örültünk, amikor azt tapasztaltuk, hogy pozitívan álltak hozzá kérésünkhöz a magyarországi tűzoltók: mind a hivatásosak, mind az önkéntesek! Portáljuk, a Lánglovagok például egy hónapon át a címoldalán, vezércikként közölte a felhívásunkat.


Egy nagy összefogás indult a balatonboglári önkéntes tűzoltók, illetve a kaposvári speciális mentők koordinálásával. Ennek eredményeként két mikrobusznyi adomány — védőruhák, egyéni védőeszközök, légzőkészülékek, áramfejlesztők, motoros szivattyú stb. — gyűlt össze, ami elegendő volt ahhoz, hogy bevetéseken vegyünk részt.


— Milyen az anyagi-műszaki bázisuk jelenleg?


— Elsőként a laktanyát említeném. A zárt, fűtött helyiség ugyanis elengedhetetlenül szükséges, hiszen ennek hiányában télen nem lehet feltöltve tartani a tűzoltóautók víztartályát – szétfagy… Rémálom volt az a téli időszak, amikor még nem volt ilyen helyiségünk, hiszen emlékszek olyan esetre, amikor a riasztás követően több mint fél óra múlva tudtunk csak elindulni, mivel előbb vizet kellett vételeznünk! Lelkileg nagyon megviselt ez bennünket, hiszen tudtuk, hogy közben a segítségünkre vártak valahol az emberek! Azóta, hála Istennek, már van egy szép laktanyánk, amit egy olyan, félbehagyott hatalmas épületből alakítottunk ki, aminek csak a falai álltak. Előbb egy zárható garázs készült el itt — társadalmi munkában, saját költségen — amit fel tudtunk melegíteni, ha szükség volt rá: volt, hogy éjfélig vakoltunk, meszeltünk... A laktanya kialakításához is így fogtunk hozzá, ám hollandiai vendégek érkeztek, akik, amikor megtudták, hogy min dolgozunk saját pénzünket, időnket és erőnket nem sajnálva, anyagilag hozzájárultak, hogy előbbre jussunk.


Megemlíteném továbbá, hogy az egyházkerületünktől kaptunk egy Renault Master mikrobuszt csapatszállítás céljából. Erre nagy szükségünk volt, hiszen ha tűz keletkezett valahol, akkor szinte minden önkéntesünk segíteni szeretett volna az oltásban, miközben a Csepelben csak nyolcan fértek el. Próbálkoztunk azzal, hogy azok indulhattak bevetésre, akik a leggyorsabban érkeztek a laktanyához — no, volt is sértődés, amikor 20—25-en siettek ide például egy éjszakai riasztás alkalmával!

Problémát jelentett számunkra, hogy nagyon sokszor nincs mód arra, hogy a tűzesetekhez közel vételezzünk vizet. Izsnyétei tűzesetnél például Dercenbe jártak vízért önkénteseink… Tudni kell azt is, hogy az említett Csepel két sugárcső használata esetén 5-7 perc alatt kiüríti az autó 2,5 ezer literes tartályát, utána le kell kapcsolni a tömlőket, elmenni vízért — addig viszont újra erőre kaphat a tűz. Ez is megoldódott magyarországi barátainknak, közöttük Dobson Tibornak — aki jelenleg tűzoltó dandártábornok, s aki régi, hűséges támogatónk, s aki évente legalább egyszer felkeres bennünket — köszönhetően. Tudni kell, hogy még Magyarországon sem volt minden tűzoltóságnál vízszállító jármű, s pláne nem volt ilyen Kárpátalján akkoriban. Igaz, a fővárosi önkormányzatnál szolgált utcaseprő kocsiként ez a Skoda Liaz, rajta egy nagy, 8 ezer literes víztartállyal, ám a budapesti tűzoltók átalakították a célnak megfelelően. A víz szállítása mellett képes részt venni az oltásban, mi több, kérésemre még egy hótoló lapáttal is felszerelték, amivel meg lehet tisztítani az utakat. Azóta havas teleken ki is használjuk e jó tulajdonságát, mi több olyan esetben is segített, amikor szülő anyáért sietett a mentő Fornosra, de nem tudott eljutni oda önerőből. Megjegyezném, hogy nagyobb tűzesetéknél a kárpátaljai állami tűzoltók gyakran kifejezetten ezt a járművünket kérik segítségként…


A tapasztalat azt is megmutatta, hogy meglévő tűzoltóautónkkal nem tudtunk kimenni a terepre – kellene egy olyan, ami öszkerékhajtású… Emellett fontos volt, hogy legyen egy tartalék járművünk is, hogy amikor távoli tűzesetekhez vonulunk, akkor legyen egy autó, amely rendelkezésre áll, ha a közelben kell segíteni. A már említett Dobson Tiborhoz fordultunk ebben az ügyben, aki ezúttal is segített: a fővárosi tűzoltóságnál szolgált korábban egy IFA gépjárműfecskendő, azt újították fel számunkra úgy, hogy vadonatújnak gondoltuk!


Van továbbá egy Toyota márkájú parancsnoki járművünk, ami egyben elsősegélynyújtásra is alkalmas. Az orvosnő lányom a felelőse ennek. Ezt a magyarországi mentőszolgálattól vásároltuk — egy nálunk vendégeskedő németországi orvosnő adományából.


Holland barátaink közreműködésével jutottunk hozzá a hidraulikus feszítő-vágó berendezéseket gyártó holland Holmatro világcég egyik ilyen eszközéhez, minek nagy hasznát vesszük, amikor közúti balesetek sérültjeit kell kiszabadítanunk. Ugyancsak Hollandiában, IJsselmuidenben működik egy testvérgyülekezetünk. Úgy vélekedtek, hogy a tűz mellett a víz is nagy ellenség tud lenni, s nekünk készen kell állnunk arra, hogy árvízkor is segíthessünk. Egyik tagjuk, aki a helyi nagy szakiskola igazgatóhelyettese, beöltözött konyhaséfnek, plakátot helyezett el maga mögött, feltüntetve, hogy számunkra gyűjt, s helyi finomságokat készített a diákoknak: két nap alatt 6 ezer euró adományt gyűjtött ily módon — így lett egy motoros mentőcsónakunk!


A vásárosnaményi tűzoltókkal közösen benyújtott nemzetközi pályázatnak köszönhetően tettünk szert motoros roncsvágó berendezésre, illetve motoros szivattyúkra. De megemlíthetném az ugyancsak magyarországi Szabados-ok Kft-t, amelynek köszönhetően láncfűrészhez jutottunk, javíthatjuk járműveinket.


Szándékosan hagytam a felsorolás végére azt az Iveco márkájú tűzoltóautónkat, amit svájci barátainknak köszönhetően kaptunk, s ami minden szükséges eszközzel, így hidraulikus feszítő-vágó berendezéssel, áramfejlesztővel, láncfűrésszel stb. fel van szerelve. Szerintem minden tűzoltó álma ez a gép: öszkerékhajtás, 3,5 ezer literes tartály, s akár habbal is képes oltani!


Összegezve az imént elmondottakat, túlzás nélkül állíthatom, hogy megfelelő felszerelésünk van ahhoz, hogy bármiféle katasztrófahelyzetben hatékony és gyors segítséget tudjunk nyújtani.


— Szerintem bármelyik állami tűzoltóság megirigyelhetné ezt a gépparkot…


— Nem fér kétség hozzá… Annyira szépen bővült ez, hogy — amint már említettem — segíthettünk a mezővári egyházközségnek is egy önkéntes tűzoltóság létrehozásában. Azóta náluk teljesít szolgálatot a Csepel gépjárműfecskendő.

— Az imént szóba kerültek a pályázatok, segítik-e önöket az anyaországi alapítványok?


— Minden évben pályázunk például a Bethlen Gábor Alapnál, amely segíti működésünket. Az alkalommal élve köszönetet szeretnék mondani ezen Alapnak, magyarországi kollégáinknak, az anyaország kormányának, illetve minden jóakarónknak a támogatásért, aminek köszönhetően folyamatosan készen állunk a segítségnyújtásra!


Ami az ukrán államot illeti, egyelőre abban merül ki részéről a támogatás, hogy többé-kevésbé ellát bennünket üzemanyaggal.


— Hány települést védenek a tűztől? Hány bevetésen vettek részt eddig, illetve melyek az emberileg legnehezebben feldolgozható esetek?


— Annak idején Dercen, Fornos, Izsnyéte, Alsókerepec és Gát községeket jelöltük ki elsődleges működési területünkként. Mára azonban ennél jóval távolabb is segítjük a bajbajutottakat. Úgy 550 bevetésen vagyunk már túl.


Elmondanám, hogy nem is a tűzesetek azok, amelyek megsebzik a lelkünket, hanem a súlyos közúti balesetek. Bajtársainkkal együtt én sem tudom elfeledni azt a balesetet, amely négy fiatalember életét követelte Gáton, vagy azt, amikor községünkbe valók karamboloztak, haltak meg az ide vezető letérőnél… Egyikük egy hónappal korábban ment férjhez…

— Hogyan lehet értesíteni tűzoltóságukat?


— Két segélyhívószámon is riaszthatnak bennünket: 096 621 02 12, vagy 096 111 77 75.


— Jelmondatuk ez: „Istennek dicsőség, egymásnak segítség!”.


— A magyar tűzoltók jelmondata ez. Szerintünk ebben minden benne van: Isten dicsőségéért cselekszünk, s segítjük embertársainkat! A Biblia is azt mondja, hogy aki tudna jót cselekedni, és nem cselekszi, bűne az annak. Egyébként sokszor még köszönetet sem kapunk, hiszen nem is lehet elvárni ezt a sokkhatás alatt lévő emberektől. Abban viszont bizonyosak vagyunk, hogy a Mindenható valahol feljegyzi ezeket a jó cselekedeteinket!


Az interjút Bíró László készítette

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu