Bodnár Diána: „Szerető családra, kedves emberekre leltem Kárpátalján”

Nem túl gyakran találkozunk olyan esettel, amikor az anyaországból, illetve más nemzetrészekből költözne valaki Kárpátaljára — inkább a fordítottja igaz… A Tiszabökényben élő Bodnár Diána — aki Magyarországon született, majd a Felvidéken nevelkedett, később pedig Budapesten tanult — viszont itt, a Kárpátok lábánál találta meg a családot, a boldogságot.


— Elég kanyargós életének útja…


— Valóban! Bár Miskolcon születtem, a Felvidéken nőttem fel. Tanulmányaimat Budapesten folytattam, mivel felvételiztem a Balassi Bálint Intézetbe. Ezt követően felvettek az ELTE Tanárképző Főiskolára, ami egyik álmom beteljesülését jelentette számomra, de édesanyámnak is ez volt a vágya.


— A diákévek általában a szerelemről is szólnak a tanulás mellett. Eltalálta-e Ámor nyila?


— Úgy tartom, hogy nincsenek véletlenek, így az sem véletlen, hogy Budapestre kellett mennem ahhoz, hogy az Úr kegyelméből — szinte már az első hónapban — megismerjem Józsefet, életem szerelmét, aki azóta férjem és gyermekeim édesapja! Megismerkedésünket követően három év múlva összeházasodtunk, s azóta is úgy tartjuk, hogy egy csodálatos adomány számunkra az, hogy együtt élhetünk, egy család lehetünk…


— Budapest helyett végül mégis Kárpátalja mellett döntöttek. Miért?


— Az imént már említettem, hogy nincsenek véletlenek… Szerepet játszott ebben az is, hogy a 2002-es kormányváltást követően a férjem elveszítette a munkáját, s döntés elé kerültünk: hol folytassuk a közös életünket? Mindketten Kárpátaljára voksoltunk! Nekem is szinte természetes volt ez, hiszen főleg kárpátaljai barátaim voltak már Budapesten is, s nagyon szimpatikus volt nekem ez a társaság mentalitásuk, habitusuk miatt.


Megjegyezném, hogy Bökénybe érkezve nagy örömmel tapasztaltam, hogy csupaszív, közvetlen emberek vettek körül.


Külön kiemelném, hogy csonka családban nevelkedtem: édesanyám viselte gondomat, illetve nagymamám segített neki ebben. Ezért is adok hálát a Mindenhatónak, hogy nem csak szerető férjem van itt, Kárpátalján, hanem szülei személyében olyan emberek, akiket én is szüleimként szeretek, s akik lányuknak tartanak. A párom nővére az én nővérem is, öccse pedig az én öcsém is… A férjem mellé szülőket és testvéreket is kaptam!


— Ha jól tudom, a tanári pályán indultak el, de végül vállalkozók lettek…


— Igen, hazaérkezésünket követően tanárként tevékenykedtünk mindketten. Előbb informatikus férjem kezdett oktatni a Péterfalvai Református Líceumban, majd én is történelmet, illetve magyar történelmet kezdtem tanítani, közben pedig újságíróként dolgoztam be a helyi magyar lapokhoz.


A sors azonban úgy hozta, hogy váltottunk, s lett egy családi vállalkozásunk… Azzal indult az egész, hogy a férjemet felkérték, készítsen videókat különböző rendezvényeken, főleg esküvőkön. Idővel én is megtanultam tőle a videók szerkesztésének fortélyait, s besegítettem neki.


— Ebből nőtte ki magát a mostani vállalkozásuk?


— Igen, hiszen a videózás mellé jött a fénymásolás, nyomtatás, stb. — mire észbe kaptunk, mindenféle nyomtatókkal lett tele a ház… A férjem vállalkozói engedélyt váltott ki, s azóta már lett egy üzletünk, ahol fotónyomtatási szolgáltatásokat nyújtunk, de emellett irodaszereket, technikai eszközöket is forgalmazunk, mindent, ami a fotózással kapcsolatos.


Sokféle alkalmi szövegeket nyomtatunk, egyedi ajándékokat készítünk, igyekszünk mindenben megfelelni ügyfeleink elvárásainak!


— Hogyan osztják el a teendőket?


— Én tartom a kapcsolatot az ügyfelekkel, veszem fel a rendeléseket, illetve gondoskodom arról, hogy az elkészült termékek eljussanak hozzájuk. A férjem feladata a technikai kivitelezés, illetve a fotózás, ha arra érkezik megrendelés. Ez utóbbit követően én végzem az utómunkálatokat. De mindketten értünk mindenhez, s nagyon jól kiegészítjük egymást: én vagyok a kreatív, ő pedig a precíz!


— Éltek-e az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program nyújtotta lehetőségekkel?


— Nagyon örültünk, amikor hírét vettük, hogy beindult e program: éreztük, hogy mennyire nagy segítség lehet ez a kárpátaljaiaknak, így a mi vállalkozásunknak is… Több alkalommal is pályáztunk, s, hála az Úrnak, olyan technikai eszközöket tudtunk beszerezni, amiket önerőből nem tudtunk volna megvásárolni! Közöttük egy fotólabort, aminek köszönhetően olyan fotókat nyomtatunk, amelyek színei kétszáz év múlva sem fakulnak ki! Legutóbb olyan, nagyobb formátumú nyomtatóra pályáztunk, amivel kültéri reklámokat is készíthetnénk. Ez lehetne az új profilunk, aminek köszönhetően még több lábon állnánk — egy vállalkozás esetében pedig mindenképpen pozitív dolog lenne ez… Hálásak vagyunk az anyaország kormányának a támogatásért!


Egyébként mindenben igyekszünk segíteni a környéken élőknek, s azt tapasztaljuk, hogy bizalommal fordulnak ők hozzánk! Közel, s távol nincs például hol okmányfotót készíttetniük — nálunk viszont pillanatok alatt elkészül ez, akárcsak a fénymásolás, stb.


— Jut ideje a társadalmi munkára is?


— Nagy elhivatottságot érzek arra, hogy gondozzam a gyermekek, a fiatalok lelkét — a munkámat szeretem, de az, hogy a gyermekek között szolgálok — az az életem! Lányaink — Vivien és Liliána, akik 18, illetve 13 évesek — lassan felnőnek. Kicsi koruk óta gyülekezetben voltak, ige mellett nőttek fel ők… Eközben azonban nagyon sok olyan gyermeket látok, akik főleg lelkiekben szenvednek hiányt. Nemcsak helyi, hanem, sajnos, az egész világra jellemző az a jelenség, hogy rengeteg az elhanyagolt gyermek. Még akkor sem minden esetben kapják meg ők azt a lelki gondozást, amire szükségük lenne, ha mellettük vannak a szüleik — ez utóbbiaknak nem egyszer nincs egy stabil értékrendjük, s csak sodródnak az életben. Nem beszélve azokról a családokról, ahol külföldön keresik meg a kenyérrevalót a szülők…

Ezért is tanítok a vasárnapi iskolában, illetve tartozok a gyermekevangelizációs közösséghez. Nagyok sok változatos programot szervezünk, vendégeket hívunk, hogy meg tudjuk szólítani a gyermekeket, meg tudjuk nyerni őket Krisztusnak. Feladatom tehát akad bőven, s örülök, hogy egy olyan biztos, segítő hátterem van, mint a férjem, a családom!


Az interjút Bíró László készítette

A fotókon családja, illetve a tiszabökényi vasárnapi iskolások körében látható Bodnár Diána

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu