Kopriva Attila: Szeretem a munkámat és imádom Kárpátalját!


Kopriva Attila munkácsi festőművészt, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tagját, alkotásait nem csupán Kárpátalján, Ukrajnában, illetve Magyarországon ismerik, hiszen több európai ország művészetkedvelő közönsége is megismerhette eredeti, sajátos stílusban készült festményeit. A Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémia tanszékvezetője, docense, emellett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola óraadó tanára. Számos elismerésben részesült, 2015-ben például elnyerte a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat. Vele beszélgettünk el a minap.



— Hogyan mutatná be önmagát?


— Csak röviden: festőművész, művészettörténész vagyok, szeretem a munkámat és imádom Kárpátalját!


— Mi adja egy Kopriva-festmény eredetiségét, különlegességét?


— Egy alkotó bármit is csinál a saját szemlélete, saját gondolkodása, érzései által — az már eredetiséget képvisel. Már abban is benne van az eredeti forma, megnyilvánulás, amikor egy gyermek elkezd egyszerű vonalakat húzni, rajzolni, festeni! Ez idővel fejlődik, ugyanakkor mi, emberek tartjuk magunkat valamihez, hasonlítani szeretnénk valamihez a fejlődés során — ezért néha elvész az eredetiség. Ha viszont erős személyiségről van szó, akkor megmarad ez, legyen szó a művészetről, a tudományról, bármi másról.


— A beregszászi magyar főkonzulátuson tartott kiállításának megnyitóján úgy fogalmazott, hogy ha az ember nem képes szeretni a természetet, az embereket, nem is tud maradandót alkotni…


— Kárpátaljaiként el kell mondanom, hogy egy olyan régióban születtünk és egy olyan régióban élünk, alkotunk, amelyet egyszerűen nem lehet nem szeretni! Annak pedig, aki valamilyen oknál fogva elmegy, óriási honvágya van! Mindenki hazavágyik — bármennyire is nehéz volt itt anyagilag, vagy bármennyire nehéz volt a politikai helyzet… Jómagam úgy vagyok mind a művészettel, mind a hazával, hogy tanuljuk meg szeretni és megszerettetni azt, ami hozzánk tartozik! Szegény az a gyermek, szegény az az ember, aki nem tudja felidézni édesanyja énekét, nem tudja felidézni azokat az értékeket, amelyeket beletápláltak — hiányzik az arcuk, az eredeti arcuk, s csak maszkot viselnek... S még ez a mostani vírushelyzet is gondolkodásra inspirálja valahol az embert, arra, hogy magába szálljon, s keresse az elveszített értékeket.


— Mindig az a legkedvesebb alkotása, amin éppen dolgozik, vagy a korábbi festményei között van az, amely különösen közel áll a szívéhez?


— Nehéz kérdés! Alapvetően egy festmény olyan, mint a szülőnek a gyermeke… Amikor eladok egyet közülük, mindig átfut az agyamon, hogy vajon kihez kerül, mi lesz a sorsa: kiteszik-e a falra, vagy félrerakják, s nem figyelnek rá? Számomra minden alkotásom fontos. Persze van olyan festményem, amely jobban sikerült, amellyel büszkélkedik az ember, s van olyan is, amely kevésbé… Ám ez nem jelenti, hogy a kevésbé sikerült nem áll ugyanolyan közel a szívemhez! Még nem láttam ugyanis olyan művészt, akinek minden alkotása tökéletes — ha ez így lenne, azt jelentené, hogy az illető átmenne egy gyártósor, egy formula szintjére, s ez már gáz…


Az embernek néha rontania kell ahhoz, hogy újra tudjon kezdeni! Van, hogy ránézek egy festményemre és megdöbbenek: hú, ez nem sikerült, ezt nagyon elszúrtam… Aztán két-három év múlva magam elé teszem, nézegetem, s teljesen megváltozik a véleményem!


— A festménynek is érlelődnie kell, hogy tökéletes legyen, akárcsak a jó bornak?


— Igen, valami hasonló mehet végbe a művészetben is. Vannak „gyors” képek nálam, mint az etűdök, vagy impressziók. Itt nagyon kell koncentrálni, hagyni, hogy kibontakozzon az ecset, a szín. Gyakorlatilag nem is lehet elmagyarázni e folyamatot, mert egy óriási belső dinamika az egész… Van úgy, hogy egy-másfél óra alatt elkészül egy etűd, mégis sokkal jobb lesz, mintha fél éven át dolgoznál egy képen, belerakva mindent! Megjegyezném, hogy ugyanolyan fontos mind a kettő: amikor a művész fókuszál egy motívumra, inspirálja ez, s gyorsan dolgozik, s az is, amikor leül, elgondolkodik, s megtervez mindent. Soha nem tudod ugyanis, hogy mi az, ami utat nyit a fejlődéshez. Egyfajta filozófiai dologról van szó, amihez sajátságosan áll hozzá minden alkotó…


— Mennyiben függ a tehetségtől, s mennyiben a tanulmányoktól, a szorgalomtól, esetleg a szerencsétől az, hogy valaki sikeres festőművész legyen?


— Meggyőződésem szerint különbség van a sikeres művész és a jó művész között, s nem mindig fedi egymást e két dolog — bár vannak sikeres és egyben jó művészek is! Azért szeretném szétválasztani ezeket, mert nem minden tanult alkotóból lesz jó festőművész. Ugyanis egy dolog az, hogy megtanulja a szabályokat, a kompozíciót, a színhasználatot, a színkeverést, a kolorimetriát stb., ám ha hiányzik belőle az ötlet, az inspiráció, akkor nem képes arra, hogy valami egyedit alkosson. Ezért van az, hogy nem okvetlenül lesz jó művész abból, aki jól tanult az akadémián… Nem egyszer a rossz tanulóból lesz jó művész — lazán vette ő a tanulást, alig várta, hogy befejezze a tanulmányait, s pontosan ezt követően próbál meg kibontakozni. S lehet, hogy jobban sikerül ez neki, mert nincsenek keretek, amelyek korlátoznák! Ahhoz pedig, hogy sikeres legyen egy művész, sok mindennek kell megvalósulnia: tudnia kell, hogy mit csinál, tudnia kell menedzselni magát, illetve valóban tehetségesnek kell lennie! Véletlenek ugyanis nincsenek…


Példaként ott van Vincent van Gogh, akit testvére, Theo próbált meg menedzselni — eléggé sikertelenül… A művész még a leveleiben is arról írt, hogy nem ért egyet azokkal a kritikusokkal, akik dicsérték őt, mert ő nem így gondolja! Ezek őszinte, jó dolgok, amelyek tanulsággal szolgálhatnak a mai alkotóknak.


— Ön nem csupán alkot, de oktatja is a festészetet, hiszen képzőművészeti tanszéket vezet, emellett óraadó tanár a beregszászi főiskolán. Képben van tehát az ifjú kárpátaljai tehetségeket illetően. Milyennek látja a felnövekvő művésznemzedéket?


— Hála Istennek nagyon tehetséges, nagyon jó ez a nemzedék! Ezek a gyerekek egy teljesen más korszakban próbálnak érvényesülni és jól teszik ezt! Talán az bizonyítja a legjobban, hogy sokan megélnek a festészetből — ez utóbbi pedig arról tanúskodik, hogy manapság igény van a művészetre, az anyagiak mellett a lelki dolgokra is…


— Munkácson plein air zajlott a napokban. Mit lehet tudni erről?


— A munkácsi önkormányzat szervezésében került sor erre, mégpedig a karanténos előírások betartása mellett. Olyan neves festőművészek vettek részt ezen, mint Borisz Kuzma, Vaszil Szvaljavcsik, Tarasz Uszik, Kassai Olga, Vaszil Vovcsok, Szergej Biba, Jurij Selevickij, Igor Lucenko, Ivan Ivanovcsik, Vadim Bakalov. Örülök, hogy én is ott lehettem ebben a remek csapatban! Nagyon jól sikerült az alkotótábor, hiszen kiváló munkák születtek! Érdekessége a dolognak, hogy Ungvár és Munkács köztudottan vetélkedik egymással, a művészet viszont képes hidat alkotni, s ennek köszönhetően voltak alkotók mindkét városból. Jártunk például Erdélyi Béla, a kárpátaljai festőiskola egyik megalapítója Munkácson lévő egykori szülői házánál is.


Megjegyezném, hogy egy múzeumot szeretnénk kialakítani itt, mert rászolgált arra ez a nagy mester, hogy megörökítsük az emlékét!


— Végül — annak kapcsán, hogy a napokban volt a trianoni békediktátum 100. évfordulója — arról kérdezném, mit jelent az Ön számára kárpátaljai magyarnak lenni?


— Azzal kezdeném, hogy gyermekkoromban soha nem értettem, miként lehet az, hogy magyarok vagyunk, magyarul beszélünk, eközben a fővárosunk Moszkva, nem pedig Budapest? Vagy elmondanám, hogy nagyapámat — aki papnak készült az ’50-es évek körül — többször is behívták kihallgatásra az „elvtársak” Csáti József munkácsi segédlelkész, későbbi plébános meghurcolása kapcsán — volt, hogy egy hétre is eltűnt! Soha, még a halála előtt sem beszélt arról, hogy mi történt ott… Családunkat tehát szintén fájdalmasan érintették Trianon következményei. Azonban a békediktátum sem tudta megtörni az embereket, a nemzetet, sőt, úgy látom, hogy még inkább erősítette az összetartozás érzését, amely különösen megnyilvánult ezekben a napokban!


Az interjút Bíró László készítette

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu