Taracközi Ferenc: Benne vagyunk Isten kegyelmében, van miről gondolkodnunk, van mire előretekintenün

Taracközi Ferencet, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Sajtó- és Kommunikációs osztályának vezetőjét, a KRE zsinatának tagját, a Sámuel Alapítvány létrehozóját, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnökségi tagját nagyon sokan a város, a régió egyik kiemelkedő egyéniségének tartják. Igazi közösségszervező „mindenes”, aki vezető lelkészként 20 éve irányítja a Beregszászi Református Gyülekezetet. Emellett példás családapa. Vele beszélgettünk el a minap.


— Hogyan mutatná be magát?


— Ott kezdeném, ami a legfontosabb: Isten gyermeke vagyok, mint Isten szolgája. Azontúl magyar református ember, illetve négy csodálatos gyermek édesapja.


— Manapság a koronavírus-járvány jelenti a fő témát a médiában, de a hétköznapi emberek életében is. Az egyik tévés kerekasztal-beszélgetés során Ön Luthert idézte, miszerint a hit tesztje a járvány…


— A járvány mindenkit érint: akár indirekt, akár direkt módon. Akarva-akaratlanul, de a médiában is beleütközünk e témába, találkozunk vele. S valamilyen formában állást foglalunk magával a vírussal kapcsolatosan — vagy úgy, hogy mások határozzák meg a hozzáállásunkat, vagy magunk formálunk saját véleményt. Hála Istennek, itt, Kárpátalján egyelőre nem érintett ez annyira konkréttan bennünket, hogy az emberek az átélt tapasztalatok alapján értelmezzék ezt az egész helyzetet…


Az említett kerekasztal-beszélgetés során magának a járványnak a kérdéséről beszélgettünk, s Luther Mártont, illetve Kálvin Jánost idéztem. Luther azt mondja, hogy a hit tesztje a járvány. Eközben nagyon fontos elkülöníteni, hogy keresztyén, Istenben hívő emberekről beszél ő. Mert ugye, ha az ember nem hisz Istenben, vagy Isten nélkül él, akkor csak üres fogalmakat jelent a hit és teszt… Mivel Luther kifejezetten olyan embereket szólít meg ott, abban a társadalomban, akik Istenben hívő emberek, így ilyen értelemben, ilyen kontextusban értendő mindez! Én is vallom Lutherrel együtt, hogy minden élethelyzetet, minden nyomorúságot, mindent, ami körülvesz bennünket, lehet úgy tekinteni, hogy az a javunkra váljon. Ha úgy tekintünk rá, mint próbára — az Istennel való közösségünknek ugyanis mindig kérdése az, hogy mennyire mély a hitünk —, akkor egy a járvány, egy betegség, egy gyász is lehet a hitnek a próbája, tesztje.


Ilyen értelemben fogalmazott Luther, s arra gondoltam én is, hogy onnan próbáljuk megközelíteni ezt a helyzetet, hogy a miként válhat a javunkra, hogy hitemben megerősített, vagy megkérdőjelezett sok mindent. Ha megkérdőjelezett, akkor keressük rá a választ!


— Ön úgy fogalmazott nemrég az egyik lapnak nyilatkozva, hogy e járvány az egyik legfontosabb szükségletünket, a közösségi létünket célozta meg. Mekkora kárt okozott?


— Itt is abból kell kiindulnom, hogy teremtettségünknél fogva fogalmazhatjuk meg azt, hogy ha odakapcsolódik az életünk a Teremtőhöz, akkor megértjük, hogy társas lények vagyunk, közösségre, kapcsolatra teremtett bennünket az Isten. Egyfajta létszükséglet ez! Nagyon ritka az az ember, aki magányosságában teljes életet tud élni, ugyanis mindannyiunknak szüksége van kapcsolatokra, közösségre. A járvány következményeként bevezetett szigorítások, korlátozások pontosan ezt az alapvető szükségletünket érintették, s, sajnos, azt látom, hogy sok területen nyomokat is hagytak. Emellett nem hiszem, hogy jelenleg fel lehet mérni, hogy konkrétan milyen következményekkel járt, jár mindez. Ha például az alapvető emberi kapcsolatokat vizsgáljuk meg akár egy családon belül, azt láthatjuk, hogy nagyon sok ilyen közösségben az ellenkezőjét érte most el az, ami nagyon hiányzott… Mivel a családtagok — gyerekek, szülők, nagyszülők — hirtelen össze lettek zárva, az nem megszokott érzelmeket is a felszínre hozott, s ezekből nagyon sok konfliktus alakult ki. S nagyon nagy kárt okozott a járványhelyzet azoknál, akik nehéz megtapasztalásként élték meg ezeket a konfliktusokat.


Az ifjúság a másik nagy kárvallottja a kialakult helyzetnek. A fiatalok eddig is abba az irányba haladtak, hogy minél inkább az okostelefon, a számítógép került az előtérbe. S látjuk, hogy milyen óriási szakadék tátong emiatt a generációk között, így maga a gyülekezet és a fiatalok között is. Külön lelkészünk van, aki kifejezetten csak az ifjúsággal foglalkozik, s látom, hogy mennyit szenved, látom, hogy minden lehető eszközt megpróbál bevetni, de nagyon-nagyon nehéz kapcsolatot teremteni a fiatalokkal, ismét bevonni őket a közösségbe. Én abban látom a megoldást, hogy radikális módon ki kell szakítani őket abból a virtuális világból, amiben vannak! Hétvégeket, heteket kell szervezni számukra, ahol elkezdhetik újra megízlelni a közösségnek az értéket, ami, hiszem, megragadja őket…


— A járvány, a karantén egyik következményeként a hívek nem lehettek személyesen is jelen az istentiszteleteken. A magyar ember azonban híresen találékony. A beregszászi reformátusok is megtalálták a módját annak, hogy a modern technika lehetőségeit kihasználva mégis eljusson Isten igéje a hívekhez…


— Legfontosabbnak azt tartom e tekintetben, hogy szem előtt tartsuk a kor vívmányait, mint eszközre tekintsünk ezekre, használjuk, ha segítenek abban, hogy az embereket bevonjuk a közösségbe. Mi itt, Beregszászban, jó helyzetben vagyunk, mert sok ilyen eszköz vesz körül bennünket, kezdve a Pulzus Rádiótól az Internetig. Megragadtunk minden lehetőséget — YouTube, Facebook, Messenger stb. —, hogy jelen lehessünk mindenütt, ahol csak lehet, s elérjük az embereket. Tapasztalataink szerint nagyon sokan éltek e lehetőséggel: míg az istentiszteleteken korábban 500-600 ember vett részt átlagosan, most viszont öt-hat ezren is együtt lehetünk egy-egy istentisztelet virtuális közösségében! Van tehát egy ilyen hozadéka is a mostani helyzetnek…


Egyébként azt vettük észre, hogy az 50-60 év körüliek estére, 18 és 21 óra között vannak jelen a Facebook-on. Ilyenkor van meg a potenciális lehetőség arra, hogy megszólítsuk őket — még ilyesmit is érdemes szem előtt tartani!


— Egy újítással azt is megoldották, hogy betartsák a karanténos előírásokat, eközben mégis együtt imádkozzanak a hívek — egy parkolóban... Mondana erről néhány szót?


— Onnan kezdeném, hogy egy nagyon jól funkcionáló presbitérium működik a gyülekezetünkben. Megjegyezném, hogy a presbitérium egy külön bizottságot hozott létre a járvány erősödése kapcsán, amelynek tagjai nagyon gyorsan tudnak reagálni a különböző helyzetekre. Velük együtt kerestük a lehetőségeket… Volt, hogy több istentisztelet is zajlott egy időben, hogy csökkentsük az egy helyiségben tartózkodók számát: az egyik templomban, a másik az ifjúsági teremben, a harmadik a gyülekezeti teremben… Amikor pedig hatályba léptek a még szigorúbb korlátozások, s egyáltalán nem tarthattunk istentiszteleteket a templomban, akkor jött az ötlet, s elindítottuk az autós istentiszteleteket. Az volt a megtapasztalás, hogy nagyon sokan örültek ennek az új formának, bekapcsolódtak ebbe…


Bevallom, hogy amikor az első autós istentiszteletet tartottuk, azért ott voltak bennem a kérdések, miszerint nem egy nagyváros Beregszász, ahol vannak olyan rétegek, amelyek pozitívan fogadják a hasonló kezdeményezést, milyen lesz a reakció… Az istentisztelet végén feltettem hát a kérdést, hogy akarjuk-e, hogy folytatódjon ez a kezdeményezés? Még be sem érkeztem fejezni a mondatot, nem is érkeztem elmondani, miként lehet reagálni — máris mindenki dudált, jelezve, hogy igen, folytassuk! Elmondanám, hogy mivel újra erőteljesebben felütötte a fejét a járvány, egy tetőrendszert alakítottunk ki a templomunk belső udvarán a presbiterekkel, gyülekezetünk tagjaival. Így az előírásoknak megfelelve a szabadban vagyunk, de közben akár több százan lehetünk együtt!


— Gyülekezetükben ügyelet működik, hogy idősebb testvéreik segítséget kérhessenek a bevásárláshoz, gyógyszerek kiváltásához, vérnyomásméréshez… Sokan éltek e lehetőséggel?


— Amikor elkezdődött a járvány szembesültünk azzal a kérdéssel: rendben van, hogy karantén van, hogy odahaza kell tartózkodni, de miként lehet gondoskodni az idősekről, szükségleteikről? Amikor ez szóba került a diakóniai bizottságban a presbitériumon belül, akkor különböző ötletek hangzottak el, így az is, hogy létesítsünk ügyeletet. Két presbiterünk vállalta, hogy 24 órás telefonos ügyeletet tart, rögzítik a kéréseket, s továbbítják azok felé akik teljesítik ezeket. Nagyon jól működő rendszer ez! Emellett nagy előny számunkra, hogy néhány évvel ezelőtt megalakult Kárpátalján is a Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány. A református egyház működteti ezt, de segít minden rászorulónak. Így a gyülekezetünkből is rendszeres segítségben részesül kb. 80 személy: gyógyszerek beszerzése és beadása (medikusok is vannak az Alapítványban), bevásárlás, stb. Az eltelt időszak során több száz embernek tudtunk segíteni ily módon. Ezt megelőzően, már évek óta gyülekezetünknek van hivatásos diakónusa, Turi László, aki az idősek, a rászoruló családok látogatása mellett fenntartja a kapcsolatot a gyülekezet és alapítványok között. Az ő munkája szinte nélkülözhetetlen volt ebben az időszakban. Valamint vannak önkéntes gyülekezeti tagjaink, akik szabadidejükben, szolgálatból látogatnak, imádkoznak, segítenek azokon, akiket Isten eléjük hoz. Egyébként ennek kapcsán elmondanám, hogy az Isten soha nem kér többet tőlünk annál, mint amire lehetőséget ad! Viszont hibázunk, ha nem tesszük meg azt, amit lehetőségként kaptunk…


— Egy más téma… Trianon 100. évfordulója alkalmából istentiszteletre került sor a Vereckei-hágón, amelynek tevékeny résztvevője volt Ön is. Milyen érzés volt palástot viselve állni a magyarság ezen szent helyén, s egyáltalán, mit jelent az Ön számára ez az évforduló?


— Nehéz szavakba önteni, megfogalmazni azt az érzést, hogy ott lehet az ember palástban a Vereckei-hágón, az emlékműnél, istentiszteleten vehet részt ott fent.. Egy csodálatos élmény! Az, hogy pontosan most, a 100. évfordulón — ez még meghatóbb és még súlyosabb is egyben! Mert az, hogy a mi generációnk élheti meg azt, hogy 100 évvel Trianon után itt kell állnunk, az felelősséget ruház ránk arra nézve, hogy miként tekintünk a múltra, illetve hogy a jelenben minek az alapján látjuk a jövőt… Én kicsit elfogult vagyok Trianon kapcsán: nem csak a bűnösöket, a vétkeseket látom benne, hanem sokkal összetettebbnek fogom fel. Nem szabad megfeledkeznünk, hallgatnunk arról például, hogy bizony elődeink is nagy hibákat követtek el nem csak Trianon vonatkozásában, hanem már korábban is, például a kisebbségi kérdés kezelésénél. Ez is része a történetnek…


Ami számomra igazán fontos és ami üzenetértékű: annak ellenére, hogy megtörtént Trianon, annak ellenére, hogy volt a GULAG, annak ellenére, hogy sok nyomorúságot kellett megtapasztalnunk, annak ellenére, hogy itt volt a Szovjetunió — Kárpátalján még mindig vagyunk! Ez arról beszél, hogy benne vagyunk Isten kegyelmében, van miről gondolkodnunk, van mire előretekintenünk. Hiszem és vallom, hogy Trianon elsődleges üzenete a jövő, ami azt jelenti, hogy minél inkább Istenhez fordulunk, annál inkább reményteljesebb lesz számunkra a jövő!


— Ahogy bemutatkozásában is említette, négy csodálatos gyermek édesapja. Mivel a minap volt ez az ünnep, utoljára azt kérdezném, hogyan telik egy apák napja Önöknél?


— El kell mondani, hogy az apák napja még kicsit mostoha ünnep a naptárunkban. Mi azért évről-évre igyekszünk erre odafigyelni és istentisztelet keretében is köszöntöttük az apákat. Magánemberként pedig elmondhatom, hogy egy csodálatos élmény és megtapasztalás az, amikor a gyermekeink reggel felkelnek és azt mondják: boldog apák napját! Olyan pillanatok ezek, amelyek nagyon hosszú távra az ember szívébe vésődnek…


Visszatérve ahhoz, hogy kicsit mostoha ünnep ez, de talán egyre többen fogalmazzák meg azt, hogy a családot a férfi és a nő alkotja a gyermekek mellett. Senki nem veheti el az anyáktól azt a szerepet, munkát, amely rájuk hárul, ugyanakkor a férfi, a férj szerepe is nagyon-nagyon fontos, s csak mint egységről tudunk beszélni, mert akkor van igazán harmóniában az egész, akkor tölti be a küldetését!


Az interjút Bíró László készítette

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu