Grezsa: a magyarnyelv-tanulási kedvnek csak a tanárhiány szab gátat

A magyar kormány támogatásával ukránok számára Kárpátalján indított magyar nyelvtanfolyamok iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy az oktatás bővítésének csak a tanárhiány szab határt – jelentette ki Beregszászon Grezsa István kormánybiztos a negyedik magyar nyelvkurzust lezáró oklevélátadó ünnepségen.

Köszöntőjében a Miniszterelnökség kormánybiztosa azt hangsúlyozta, hogy minden várakozást messze felülmúlt a másfél évvel ezelőtt Kárpátalja egész területén meghirdetett magyar nyelvtanfolyamok iránti érdeklődés, amely egyáltalán nem csappant meg azt követően, hogy az utóbbi hónapokban hűvössé vált a két ország viszonya.

Fotó: Frankó Máté, vasarhely24.com

Az immár több szinten folyó nyelvi kurzusokat mintegy 14 ezren végezték el, ezen belül az utolsó tanfolyamot 2 500-an fejezték be, akik közül helyszűke miatt szerdán ezren veszik át oklevelüket a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán – tette hozzá.

A politikus azt is elmondta, hogy tekintettel a nagy sikerre a magyar kormány a következő évben is finanszírozza a magyar nyelvtanfolyamokat Kárpátalján, tovább bővítve az oktatási szinteket. Mint jelezte, jövőre a magyarul tanulni vágyóknak már interneten kell jelentkezniük a tanfolyamokra, mert a sok jelentkező hívása miatt összeomlott a Rákóczi-főiskola telefonos rendszere, s a szervezők azt tervezik, hogy Magyarországról nyugdíjas nyelvtanárokat vonnak be az oktatásba.

Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának igazgatója, a magyar nyelvtanfolyamok koordinátora kifejtette, hogy a magyar nyelv oktatása Kárpátalja minden járására kiterjedt. A résztvevőket 45 település 56 helyszínén, 240 csoportban 104 tanár oktatta – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a legfiatalabb jelentkező 7, a legidősebb 78 éves volt.

(MTI)

Featured Posts
Recent Posts