25 millió euró határmenti fejlesztésekre

2018. december 21-én Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna Európai Szomszédsági Eszköz Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014–2020 irányító hatóságaként kihirdette a 2. pályázati felhívás keretében jóváhagyott nyertes pályázatok listáját.

A határmenti program első körében nyertesnek ítélt több millió eurós nagyságrendű infrastrukturális projektekről korábban már hírt adtunk.

A jelen támogatási programban kizárólag olyan pályázatok benyújtására, illetve projektek támogatására van lehetőség, amelyekben kárpátaljai, ivano-frankivszki vagy csernyivec megyei partnerszervezet is részt vesz.

A program különböző prioritásokra lebontva támogatja a célterület társadalmi-gazdasági fejlődését az érintett régiók közötti együttműködéseken keresztül. Összesen 34 projekt nyert támogatást, mintegy 25 millió euró értékben. Ezekből közvetlenül 23 projekt kötődik Kárpátaljához.

A források százalékos megoszlása országonkénti bontásban (forrás: huskroua-cbc.eu)

A helyi kultúra népszerűsítése és a történelmi örökségek megőrzése prioritásban nyertes pályázatok:

Máramarosi Kereskedelmi- és Iparkamara, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Miskolci Egyetem, Ungvári Nemzeti Egyetem, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara, Tes Fund Kárpátaljai Vállalkozásfejlesztési Alapítvány – KRA'GAS címmel (582 ezer EUR)

Szinna Város Önkormányzata, Huszt Város Önkormányzata – Történelmi műemlékek rekonstrukciója címmel (809 ezer EUR)

Kisvállalkozások és Innovációs Fejlesztési Egyesület „Ungvár XXI. század” Civil Szervezet, Munkácsi Történeti Múzeum, Kassa Megye Önkormányzata, Kassai Területfejlesztési Ügynökség, Herman Ottó Múzeum, Füzéri Vármúzeum – SMARTMúzeum címmel (722 ezer EUR)

Nagybereznai Községi Tanács, „A polgári kezdeményezések központja” Jótékonysági Alapítvány, Jakabfölde Község Önkormányzata – A határokon átnyúló kulturális párbeszéd az európai kulturális örökség megőrzése érdekében címmel (923 ezer EUR)

Nagymihály Város Önkormányzata, Ungvár Város Önkormányzata, Ifjúsági Információs Központ, Sátoraljaújhely Város Önkormányzata – Művészeteken át címmel (1 millió EUR)

Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye, Gótikus Út Gyöngyszemei Egyesület – Restauráld az örökséget címmel (945 ezer EUR)

Szlovák Nemzeti Múzeum – az Ukrán Kultúra Múzeuma Felsővízközben, Kárpátaljai Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szatmár Megyei Múzeum – COOLNET címmel (509 ezer EUR)

Kárpátaljai Területfejlesztési és Határ Menti Együttműködési Ügynökség, Huszt Város Önkormányzata, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökség – Sóút címmel (345 ezer EUR)

Környezetvédelem és a klímaváltozás okozta hatások mérséklése prioritásban nyertes pályázatok:

WWF Dunai Kárpáti Program Máramarosi Irodája, Szlovák Ornitológiai Társaság, Rahói EcoTur Egyesület, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság – OBWIC címmel (1 millió 472 ezer EUR)

Tisza ETT, Miskolci Egyetem, Aknaszlatina Nagyközség Önkormányzata, Máramarossziget Város Önkormányzata, Kassai Műszaki Egyetem, Ukrán Tudományos Akadémia Földtani Intézete – REVITAL I címmel (968 ezer EUR)

A források kedvezményezettek szerinti csoportosítása (huskroua-cbc.eu)

A mobilitás javítása a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével prioritásban nyertes pályázatok:

Nagyszőlős Város Önkormányzata, Máramarosi Megyei Tanács, Barabás Község Önkormányzata – UA–RO–HU Mobilitás címmel (1 millió 332 ezer EUR)

Szociális és Üzleti Kezdeményezések Központja, Eperjesi Kerékpáros Egyesület, FORZA Fenntartható Fejlesztési Ügynökség, Szirénfalva Község Önkormányzata – Bike AcceNT címmel (324 ezer EUR)

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, Kárpátaljai Közútkezelő Szolgálat, Területfejlesztési Intézmények Nemzetközi Egyesülete, Kassa Megye Önkormányzata, Máramaros Megyei Tanács, Szatmár Megyei Tanács – MOBI címmel (975 ezer EUR)

Interrégió Fórum Egyesület, Kárpátaljai Megyei TV Társaság, Fiatalok a Bodva-völgyért – CrossMedia címmel (617 ezer EUR)

A természeti és ember okozta katasztrófák megelőzését célzó közös tevékenységek prioritásban nyertes pályázatok:

Ungvári Nemzeti Egyetem, Kassai Egyetem, Kolozsvári Műszaki Egyetem, Budapesti Műszaki Egyetem, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata – GeoSES címmel (844 ezer EUR)

Tisza Vízgyűjtő Kárpátaljai Igazgatósága, Szlovák Vízügyi Igazgatóság, Ungvári Járási Vízügyi Igazgatóság, Ungvár Város Önkormányzata, EKOSFERA Civil Szervezet: Az Ung folyó árvízvédelme címmel (1 millió 34 ezer EUR)

Zempléni Katasztrófavédelmi Egyesület, Pálházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Királyhelmec Város Önkormányzata, Szinérváralja Város Önkormányzata, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Kárpátaljai Református Egyházkerület – CODE VDIC címmel (848 ezer EUR)

Tartolc Község Önkormányzata, Csenger Város Önkormányzata, Alsóapsa Község Önkormányzata, Komorzán Község Önkormányzata – Határ menti katasztrófavédelmi együttműködés CROSS-COOP címmel (549 ezer EUR)

Fotó: szon.hu

Az egészségügyi infrastrukturális beruházások, a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatások fejlesztése prioritásban nyertes pályázatok:

Kassa Megyei Önkormányzat, Kárpátaljai Megyei Szociális, Munkahelyi Rehabilitációs és Szakmai Orientációs Központ, Ungvár Város Önkormányzata – Egészségügyi-szociális ellátás címmel (339 ezer EUR)

Rejtett Kincsek Down Egyesület, Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat – Egészséget mindenkinek címmel (869 ezer EUR)

Munkácsi Megyei Gyermekkórház, Szatmár Megyei Kórház: közös fejlesztési pályázat (990 ezer EUR)

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház, Munkácsi Megyei Gyermekkórház, Ungvári Megyei Infektológiai Kórház: közös fejlesztési pályázat (999 ezer EUR)

Máramarosszigeti Városi Kórház, Rahói Járási Kórház – Kezdeményezések az egészségért címmel (895 ezer EUR)

Kárpátalja számára – földrajzi fekvéséből adódóan – mindig aktuális volt az Európai Unió által támogatott határ menti együttműködések fejlesztése, amelyek segítségével konkrét finanszírozási források váltak elérhetővé a határ menti régiókban a különböző gazdasági, kulturális, egészségügyi és infrastrukturális projektek megvalósítására.

Reméljük, hogy ezek a pályázatok hozzájárulnak a társadalmi-gazdasági stabilitás megteremtéséhez Kárpátalján.

Featured Posts
Recent Posts