Idegenvezető-képzés Beregszászban

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács ingyenes idegenvezető képzést indít Beregszászban. A program a Miniszterelnökség Kárpátaljáért felelős Kormánybiztosságának pénzügyi támogatásával valósul meg.

A két hónapos képzésre való jelentkezés feltétele a felsőfokú végzettség, a tanfolyamot pénteki és szombati oktatási napokon tartják. A 360 órás kurzus vizsgával zárul, az azt sikeresen abszolválók hivatalos idegenvezetői engedélyt kapnak.

A jelentkezési határidő október 19. 12:00, minden információ elérhető a Főiskola honlapján. Érdemes sietni, hiszen a 25 fős keretlétszám feltöltése jelentkezési sorrendben történik.

A sokak által felkeresett tiszaújlaki emlékmű (fotó: eReNdesign)

Kérdésünkre válaszolva Grezsa István elmondta, hogy a céljuk a program támogatásával, hogy egyre többen felfedezzék Kárpátalja kulturális és természeti értékeit. Mint azt a Kormánybiztos kifejtette, sok szó esik mostanában Kárpátaljáról a magyarországi közbeszédben, és szeretnénk elérni, hogy ne csak a szavak szintjén tudjanak az emberek erről a gyönyörű vidékről, hanem el is látogassanak ide.

Grezsa István kormánybiztos (fotó: Miniszterelnökség)

„Azért támogattuk már tavaly is Kárpátalja megjelenését a budapesti Utazás kiállításon, mert hiszünk abban, hogy olyan értékek vannak itt, amelyeket be kell mutatnunk. Ennek egyik alapja, hogy legyenek olyan idegenvezetők, akik nagy tárgyi tudással és jó helyismerettel felvértezve vezetik a csoportokat” – fejtette ki Grezsa István.

Idén eddig egyébként több mint egymillió, főleg belföldi turista fordult meg Kárpátalján, míg a külföldiek közül elsősorban a cseheket, lengyeleket és románokat vonzotta a régió. Reméljük, hogy a támogatásoknak is hála egyre több magyarországi vendéget is köszönthetünk Kárpátalján.

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu