Kárpátaljai festőművészek munkáiból nyílt kiállítás Rómában

A hagyomány vonzásában – válogatás kárpátaljai festőművészek munkáiból címmel nyílt tárlat Rómában, a Magyar Akadémián. A tárlatot Grezsa István kormánybiztos nyitotta meg. A kiállítás része a Miniszterelnökség azon programjának, amelynek keretében a magyar kormány 130 műből álló kollekciót vásárolt kárpátaljai művészektől.

Beszédében Grezsa István kiemelte, hogy a magyar kormány akként is kívánta-kívánja segíteni a nehéz helyzetben lévő ukrajnai, kárpátaljai kultúrát, hogy megvásárolta a műalkotásokat a művészektől, továbbá bemutatkozási lehetőséget teremt számukra Magyarországon és most az európai kultúra egyik fővárosában, Rómában is. Kötelességünknek érezzük, hogy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül támogassuk a kárpátaljai művészetet – hangsúlyozta a kormánybiztos, majd hozzátette, hogy a kárpátaljai kultúra olyan érték, amelyet megőrizni és továbbadni kötelességünk, hiszen a magas művészi teljesítmény mellett megnyilvánul benne az a sokszínűség is, amely a régiót mindig is jellemezte, így szerves és eleven része közös Kárpát-medencei kultúránknak.

Grezsa István a tárlat megnyitóján (fotó: Várhelyi Klára, forrás: artnews.hu)

„A kárpátaljai festőművészet tulajdonképpen ott kezdődik, ahol a lélek a tájra eszmél” – vélekedik róla Aba József. Nem véletlen, hogy a tárlat mottójának is ezt a gondolatot választották. A Római Magyar Akadémia így ír a kárpátaljai festészetről a tárlat szinopszisában: „a kárpátaljai festőművészek a tradíció nyomán indulnak el, és erőteljes festői tradíció köti össze műveiket, ami nem csak a témaválasztásban, de inkább a festői kifejezésben érhető tetten. A tárlat betekintést enged egy izgalmas világba, ahol a szó nemes értelmében megállt az idő, és a művekben a már klasszikusként kezelt modern művészet festői tradíciói éppen úgy jelen vannak, ahogy jelen van egy kortalan értékrend, a táj, a hely szeretetén keresztül az ecsetnyomig a vásznon.”

Boris Kuzma Natura morta c. festménye a kiállítás hivatalos programfüzetében

A kiállítás július 23-ig tekinthető meg a Római Magyar Akadémiának otthont adó Falconieri-palota díszlépcsőházában és díszfolyosóján.

Featured Posts
Recent Posts
Archive