Kiss Sándor: „Fel lehet építeni bármilyen szállodát, panziót — élettel azonban az ott dolgozók tölti

Ahogy portálunk legutóbbi interjújában olvashatták, az anyaországiak mellett a határon túli — így kárpátaljai — magyar vállalkozók legjobb szálláshelyeit, illetve éttermeit is díjazták az idén Az Utazó magazin budapesti díjátadóján. Az év kárpátaljai magyar szálláshelye címet például a nagybégányi Kis Virág Panziónak ítélték oda. Ennek tulajdonosával, Kiss Sándorral készítettünk villáminterjút a minap.


— Hogyan fogadták a jó hírt, illetve mit jelent ez az Önök számára?


— Nagyon nagy és kellemes meglepetés volt számunkra az elismerés híre, annál is inkább, mivel nem is számítottunk arra, hogy felfigyelnek a panziónkra. Külön öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy mivel a Nemzeti összetartozás éve kapcsán első alkalommal díjazták a határon túli nemzetrészekben működő vállalkozásokat is, a mienk az első olyan szálláshely Kárpátalján, amely elnyerte ezt a magas elismerést! Így tehát kicsit történelmet írtunk… Elmondanám még, hogy nagyon felemelő érzés volt más kollégákkal együtt ott lenni ezen a szép eseményen, amelyen részt vettek a szakma legjobbjai, illetve amelyet megtisztelt jelenlétével Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.


— Bizonyára további ösztönzést jelent ez az Önök számára…


— Eddig is mindent megtettünk annak érdekében, hogy nívós ellátásban, kiszolgálásban részesítsük mind a Magyarországról, mind más országokból, Ukrajna más régióiból hozzánk érkező, illetve helyi vendégeket. Bizonyára ezt a szívvel és lélekkel végzett munkát, ezt az igyekezetet ismerték el ezzel a megtisztelő címmel… A továbbiakban pedig igyekszünk még rátenni erre „egy lapáttal”, hiszen most már az elismerés is erre kötelez bennünket!


— Hogyan befolyásolta, befolyásolja munkájukat a koronaválság, miként próbálnak tenni annak érdekében, hogy ellensúlyozzák ennek negatív hatásait, hogy folyamatosan legyenek vendégeik?


— A tavasz volt a legnehezebb időszak számunkra, amikor a többi kollégához hasonlóan nekünk is be kellett zárnunk két hónapra. A potenciális vendégeinket is váratlanul érte a koronavírus-járvány: egy teljesen új, talán a második világháború óta nem tapasztalt helyzet volt ez számukra is, szinte kijárási tilalommal, határzárral stb. Csak nehezen tudták feldolgozni ezt, akárcsak mi is. Kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, minthogy üdülésre, túrázásra gondoljanak — emiatt nem mozdultak ki sem a helyi, sem a távolabbi vendégek. Hála Istennek, most már egyre szebb számban érkeznek ők hozzánk. A magunk részéről igyekszünk minél magasabb színvonalon ellátni őket, illetve különböző engedményeket adni számukra, kedveskedni nekik. Azt szokták mondani, hogy az legjobb reklám, amelyik szájról szájra terjed. Ezért is örülünk annak, hogy sok a visszatérő vendégünk, ami egyrészt azt bizonyítja, hogy elégedettek ők a kiszolgálással, az ellátással, a feltételekkel, másrészt pedig messze földre elviszik a jó hírünket…


— Sikerült megőrizni a kollektívát a mostani koronaválság idején?


— Igen, sikerült megtartani a csapatunkat, s hálás vagyok minden egyes dolgozónknak azért, hogy még a nehéz időkben sem hagyott el bennünket! Hat éve nyitottuk meg a panziónkat, s többen közülük a kezdetektől itt dolgoznak — egy összeérett, összetartó kollektíva a mienk, amelyre büszke is vagyok! Nagyban e csapatnak köszönhető, hogy elnyertük az említett megtisztelő címet… Fel lehet ugyanis építeni bármilyen szállodát, panziót — élettel azonban az ott dolgozók töltik meg, rajtuk múlik a színvonal! Ezért is igyekeztem annak idején profi, hozzáértő szakembereket keresni hozzánk, akik képesek voltak arra, hogy betanítsák a fiatalokat. Büszkeség tölti el a szívemet amiatt, hogy mindmáig kitartottak ők mellettünk, s remélem, hogy jól érzik magukat nálunk, sok-sok éven át együtt dolgozhatunk még!


Az interjút Bíró László készítette

A díjátadón készült fotó forrása: Az Utazó magazin

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu