Őry László: „Nem születtem Kárpátalján, de ma már félig-meddig kárpátaljainak is érzem magam”

A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (KMKE) honlapja így ír Őry Lászlóról: író, amatőr fotóművész, projektvezető, KMKE Tehetségpont vezető, a Civil Egyeztető Tanács (CET) elnökségi tagja Kárpátalját képviselve. A bajor-magyar (és Kárpátalja) kulturális híd létrehozója és működtetője 2009 óta.

A vele készített interjúban többet is megtudhatnak erről a rendkívül sokoldalú emberről, Kárpátalja nagy barátjáról.


— Hogyan mutatkozna be?


— Idén március 17-én töltöttem be a 44. életévemet. Magyarországon, Nyíregyházán születtem, bár őseim debreceni gazdálkodó nagybirtokosok voltak, sőt, dédnagyapám a nagypolitikába is belekóstolt: Debrecen, valamint Hajdú vármegye főispánja volt. Aztán jött a kommunizmus, és minden odaveszett, szó szerint minden, de ez egy másik történet… Érdekes, hogy főleg tőlem idősebb emberekkel vagyok kapcsolatban, barátságban, elsősorban a civil, ezen belül pedig a kultúra és a művészet területén végzett munkámban, s ők mindig azt mondják, hogy még nagyon fiatal vagyok. Én viszont sokszor nem így érzem — annak ellenére, hogy lelkem egy örök ábrándozó gyermeké —, mégpedig azért, mert mégiscsak az elmúlt évezredben, az elmúlt században születtem, s abban telt a fiatalságom. Majd az új évezredben, évszázadban váltam teljesen felnőtté, házasodtam meg, alapítottam családot és lettem apukája egy ma már 16 éves nagylánynak. Gyermekként átéltem a szocializmus végét: voltam kisdobos és úttörő… Aztán hirtelen minden megváltozott körülöttünk és jött a rendszerváltás, s akkor lettem gimnazista és fiatalember a 90’-es évek egyedi atmoszférájával körülvéve, amikor minden más volt még, nem volt internet, nemhogy okostelefon, de még mobiltelefon sem. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy én még mindezek nélkül lehettem fiatal, talán a miénk volt az utolsó ilyen generáció! Továbbá voltam még katona, utána pedig szolgáltam 10 évet a Vám és Pénzügyőrségnél. Tulajdonképpen a fiatal magyar demokráciában éltem meg a 30-as éveimet.


Aztán sok tévút után a Teremtő Isten elvezetett engem az én utamra, ahol most vagyok, illetve amelyen most járok. Mindennap megélem a hitemet, azt csinálom, amire úgy hiszem, hogy teremtődtem: így most ott vagyok, ahol vagyok. Bár nem vagyok festőművész, de menedzselem a művészetet, elsősorban a kárpátaljai festőművészetet, kulturális területen a civil vonalon dolgozom. Belekóstoltam az újságírásba, könyvírásba, kiadványok összeállításába, civil szervezet vezetésébe, projektek vezetésébe, pályázatok írásába, ezek menedzselésébe, alkotótáborok szervezésébe, és lebonyolításába, alkotóház működtetésébe és vezetésébe, adományok megszervezésébe, mások önzetlen segítésébe (ez a legjobb érzés) és persze Kárpátaljába, úgy mindenestül. Imádom a természetet járni, és fotózni, de legfőképpen Kárpátalját és a kárpátaljai festőművészeket munka közben, a természetben. Nem születtem Kárpátalján, de ma már félig-meddig kárpátaljainak is érzem magam.


— Mikor és hogyan alakult meg a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület?


— 2006 őszén, egy Munkácson lezajlott beszélgetés során határoztuk el Kopriva Attila kárpátaljai festőművész barátommal, hogy érdemes lenne alapítani Magyarországon egy olyan civil szervezetet, amelynek alapvető kulturális feladatai mellett Kárpátaljával, illetve az évszázados magyar gyökerekkel rendelkező kárpátaljai festőművészettel kellene foglalkoznia. Így jött létre 2007 májusában (hivatalos bejegyzésünk ideje) a magyar-ukrán határ két oldalán élő és dolgozó művészetpártoló, kulturális területen tevékenykedő, de főleg alkotóművész tagokból a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület. Tagságunk nagyjából ugyanaz, mint a kezdeteknél, de persze van, aki kora, betegsége, családi helyzete vagy éppen távoli országba költözése miatt már nem olyan aktív — ám számomra mindenki ugyanolyan fontos ma is. Saját gyermekemnek érzem az egyesületet, hiszen ott voltam a születésénél és itt vagyok most, 14 év után is. Nem volt mindig könnyű, sőt voltak kimondottan nehéz időszakok, de így visszanézve mindent szerethetőnek gondolok.


— Milyen célokat tűztek ki maguk elé?


— Támogatásokat, szponzorokat gyűjteni, olyan programokat szervezni, amelyek hatékonyan tudnak hozzájárulni egyszerre a kárpátaljai festőművészet hagyományainak megőrzéséhez, illetve mai kortárs alkotóinak segítéséhez, népszerűsítéséhez, és lehetőség szerint akár Nyugat-Európában való megismertetéséhez. Azt hiszem, ez mind megvalósult a megalakulás óta, persze nehéz, hosszú és nehézségekkel tűzdelt úton megyünk, akarunk még sokáig tovább haladni, ameddig erőnk és a jó Isten engedi nekünk. Nálunk és munkánkban tényleg érvényesül az a mondás, hogy a kultúrának nemzetmegtartó ereje van, de egyben hidakat is teremt nemzetek között. Nemzetmegtartó kulturális erőnk az a feladat, amikor magyar történelmi tematikus témákat dolgozunk fel a képzőművészetben (festmény, grafika, szobor, kiállítások, tárlatok…), vagy az irodalomban (újságcikkek, kiadványok, könyvek...), de nemzetmegtartó ereje van annak is, amikor a kárpátaljai magyarságot segítjük a magunk eszközeivel. A másik pedig a híd szerep, ugyanis 14 év után el tudom mondani, hogy művésztagjaink között van ukrán, vagy ruszin, vagy magát huculnak való alkotó is. Töretlen a barátságunk, testvérként tekintünk egymásra, s ma már ők így, együtt képviselik a kárpátaljai művészetet. Továbbá nagyon sok ukrajnai támogatónk van az ottani művészeti világból, hogy csak Andrej Csebikint, az Ukrán Művészeti Akadémia elnökét említsem Kijevből… Számos fiatal és idősebb ukrán művészt támogattunk az elmúlt időszakban, vagy támogatunk, hívunk meg magunkhoz, járunk ki hozzájuk vendégségbe. Nagy kohéziós civil erő ez, ami fontos a két ország közötti, sokszor nem teljesen pozitív kapcsolatokban… De a kultúra és a művészet jutatott ki minket Bajorországba is, s hozott viszontválaszként nagy értékű orvosi adományokat Kárpátaljára. Hát így van ez…


— Miként valósultak meg ezek az elképzelések?


— Pontokba szedve számolnék be erről…


ALKOTÓTÁBOROK — Az első alkotótáborunkat 2007 őszén rendeztük meg Nyíregyháza Sóstófürdőn. Azt követően az elmúlt közel 14 évben legalább 50 alkotótábor megrendezése és lebonyolítása van mögöttünk. Magyarországon, Ukrajnában Kárpátalján, Romániában Nagybányán, ezen belül Székelyföldön, illetve több alkalommal Bajorországban, Rhön Grabfeld megyében.


KIÁLLÍTÁSOK — Szerintem legalább 100 egyéni és csoportos kiállítást tartottunk szerte Magyarországon, Ukrajnában (nem csak Kárpátalján, de például Kijevben is), Bajorországban (több helyen), Romániában, Szlovákiában. De például Olaszországban, Rómában is volt már kiállítás az ottani magyar intézetben a mi alkotásainkból. Én magam számtalan megnyitóbeszédet írtam és mondtam el nem csak saját szervezésű kiállításainkon, hanem mások felkérésére is, így például több alkalommal a budapesti Kárpát-Haza Galériában, illetve ugyancsak a fővárosban, az Óbudai Egyetemen, vagy Győrben, Székesfehérváron, és legutóbb Miskolcon, a Nemzeti Színházban. Érdekesség, hogy nemrég egyik tagunkon, Mondik Bélán (áttelepült kárpátaljai, ma már nyugdíjas hegedűművész, zeneiskola-igazgató és ötvösművész) keresztül megkerestek minket azzal, hogy a közeljövőben Szentpéterváron lehetne kiállításunk, sőt Szentpétervárról érkeznének művészek hozzánk. Egyelőre kivárunk, hogyan alakul az őszi járványhelyzet, de ez már nem kis dolog lenne…


TEHETSÉGPONT — A tehetségek felkutatása, támogatása jelenleg még elsősorban Kárpátalján működik, ahol egyesületünk társalapítója és alelnöke Kopriva Attila tanár, festőművészeti tanszékvezető, illetve más tagjaink, például Ihor Lucenko, Jurij Selevickij is tanítottak, illetve tanítanak. Igazából azt szeretnénk, ha a Mária Alkotóház egyik funkciója lehetne a kárpátajai tehetségek fogadása és támogatása is. Ehhez tavaly megtettük az első lépéseket, hiszen 2019 novemberében a nálunk alkotó diákok (az Ungvári Erdélyi Béla Művészeti Akadémiáról) munkái már több helyen kiállításra kerültek. De hogy még konkrétabbat mondjak, az egyik festőművész, Okszána Dovhánics három olyan alkotást festett és hagyott nálunk, amelyekre azonnal felfigyeltünk — még Erfán Ferenc, a Kárpátaljai Boksay József Szépművészeti Múzeum igazgatója is, amikor a tábort követően nálunk járt. Láss csodát, az egyiket — miután online megtekintette — kiválasztotta és megvásárolta a magángyűjteményébe dr. Franz Szabad barátom, a kárpátaljai festőművészet egyik nagy kedvelője, mecénása Németországból. Ezt a pénzt kiegészítve én megvásároltam Okszánától egy kimagasló művészeti alkotását Ungváron, amit a Mária Alkotóházban helyeztem el — kvázi ösztöndíjat kapott így az alkotó. Annak bizonyítékaként, hogy jó szemünk van, nemrég szintén értékesítésre és átadásra került Okszána egy másik alkotása: egy komoly cég vezetője vásárolta meg ezt, s az alkotás egy impozáns budapesti épületbe került. Az érte járó pénzt pedig most úgy ajánlottam fel a fiatal tehetségnek, hogy fessen két témában két alkotást. Szóval valahogy így fog ez működni a jövőben…


ÚJSÁGÍRÁS — Korábban sokat írtam kulturális, művészeti vagy éppen történelmi témákban a helyi független kulturális magazinba, a Nyírségi Gondolatba, amelynek főszerkesztője Kulimár János révén még a Magyar Újságírók Közösségébe is felvettek, de a tagsági igazolvány lejárta után én nem hosszabbítottam meg azt, mert úgy éreztem, hogy újságírótanfolyam, vagy -képzettség nélkül nem lenne jogos az ottani tagságom: hiába írtam jó cikkeket, vagy csináltam riportokat közéleti személyiségekkel (pl. Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat akkor még élő legendáival, vagy Dózsa László színművésszel, az 56-os forradalom hősével). Ezt a tevékenységemet egy ideje szüneteltetem.


KÖNYV, KIADVÁNY — A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület fennállása óta számos kiadványt adott ki, illetve ad ki folyamatosan, elsősorban történelmi témákban, amelyekhez én írtam a szöveget, míg az illusztrációkat kisvárdai tagunk, jóbarátom, Szeifried Zoltán festőművész-grafikus készítette. A teljesség igénye nélkül: 1956-os forradalom, Aranycsapat, 1848-49 forradalom és szabadságharc – Aradi Vértanúk, báró Perényi Zsigmond élete és mártírhalála, I. Világháború, a Nagybányai Művésztelep, a Kárpátaljai Festőművészet…stb. Egyik tagunk, a szintén Kárpátaljáról áttelepült Kádas Katalin festőművésznő több könyvének kiadását is támogattam, és írtam hozzá ajánlást, vagy előszót. Éppen a múlt héten mutatták be legújabb könyvét a helyi megyei könyvtárban Nyíregyházán – „Életem kitárva” — címmel, aminek kiadását szintén a KMKE támogatta, illetve én írtam az előszót. Volt olyan is, amikor egy helyi író, Ladányi András könyvének kiadására szereztem támogatást, hiszen már a könyv címe is megfogott: „Kilenc nap Kárpátalján”, természetesen ehhez is megírtam az előszót. Továbbá két könyvet írtam az én drága öreg bajorországi barátomról, Dr. Franz Szabadról, aki 1941-ben született a kárpátaljai Nagyszőlősön, anyai ágon a báró Perényi családban, apai ágon pedig a kassai Szabad családban. Az első könyvem az anyai ág története, a második pedig az apai ág és Feri bácsi élettörténete volt, ami német nyelven 100 példányban kikerült Bajoroszágba is, ahol magas rangú körében ajándékozta szét őket a barátom, hogy megismerjék az ottaniak: ki is ez magyar származású professzor, aki számos életet mentett meg, sok beteget gyógyított. Jutott a könyvből például a volt bajor köztárasági elnöknek, különböző bajor CSU politikusoknak, közte a mi közös nagy magyarpárti barátunknak, Thomas Habermannak is, aki Rhön kerületi vezetője, parlamenti képviselő Münchenben, illetve az EU Régiók Tanácsában a németországi járások vezetője. Emellett úgy tudom, hogy még gróf Henkel is kapott belőle, akivel Feri barátom egy vadászterületet birtokol. Ez a barátság Feri bácsival szintén isteni közbenjárásnak köszönhető, és bár majdnem kétszer annyi idős mint én, 11 éve baráti kapocs fűz minket össze, sokat dolgoztunk azon, hogy Kárpátalját, az ő egykori szülőföldjét és a kárpátaljai festőművészetet megismerjék Bajorországban. Ez sikerült is, hiszen nem véletlenül kaptuk meg 2017-ben az első komoly orvosi eszköz-adományt a bajoroktól (több száz millió forintra volt értékelve) és most is egy nagyon komoly klinikai adomány intézése van folyamatban, de a járvány miatt még várunk itt is. Feri bácsi egyébként magyar állami kitüntetést kapott közvetítői, segítői munkájáért 2018-ban Áder János Köztársasági Elnök Úrtól, 2019 januárjában pedig a Magyar Kultúra Lovagjává avatták. Nekem mindig azt mondja: Lacikám, visszaadtátok a magyarságom, ami mindig itt dobogott a szívemben, noha az élet és a sors hosszú évtizedeken át elválasztott nemzetemtől és szűkebb pátriámtól, Kárpátaljától.


CIVIL EGYEZTETŐ TANÁCS (CET) — Talán 5 évvel ezelőtt keresett meg dr. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke, hogy lerakták az alapjait egy olyan civil platformnak, amely elsősorban a határon túli magyarokat, magyar civil szervezeteket hivatott segíteni. Arra kért, legyek elnökségi tag és segítsem a kárpátaljai tagok munkáját. Azóta minden évben kétszer-háromszor ülésezünk, létrejöttek a határon túli civil irodák (ez Kárpátalján Ungváron működik Bátori Ilona vezetésével) és működik egy nagyon komoly honlap (www.civilek.hu). Mindez már nemrégen EUCET formájában is kibővült, amely európai szinten kívánja hallatni a nemzetben, hazában, családban, gyökereink és kultúránk megőrzésében gondolkodó kelet-közép és nyugat-európai civilek hangját. Én ide a bajorokat igyekeztem behozni és persze ukrán részről is igyekszünk partnereket találni.


— Úgy vélem, érdemes lenne külön szót ejteni a Mária Alkotóházról: honnan jött ennek ötlete, milyen célokat szolgál?


— Az ötlet közös: a már említett Erfán Ferencé és az enyém. Már akkor megvolt a terv, amikor együttműködési megállapodást kötött a KMKE és a Boksay Alapítvány. A terv röviden az volt, hogy művészeti turizmust építsünk hosszú távon a páratlan kárpátaljai festőművészetre, mint kulturális örökségre és mint ma is lüktető, óriási szinten létező kortárs művészetre, illetve, természetesen, a plain-air festőművészetre. Ehhez persze kellenek állandó pontok, központok. Ezek az alkotóházak és művésztelepek. Amikor megkerestük ötletünkkel dr. Grezsa István miniszteri biztos urat, ő nagyon jónak találta. Neki volt rálátása ezekre a dolgokra, hiszen akkor már egy ideje nyomon követhette sokrétű feladatai mellett a kulturális, művészeti életet is Kárpátalján, illetve volt is már olyan projektünk, ahol közreműködő és támogató volt a miniszteri biztos úr. Így alakult, hogy elsőként Magyarországon kellett választani egy olyan helyet, ami viszonylag közel van az ukrán-magyar határhoz, funkciójában képviselhet egy ilyen ügyet, s nem utolsósorban turisztikai vonzerővel és plain-air alkotótáborokhoz megfelelő környezettel, tájakkal, természeti adottságokkal rendelkezik. Így került kiválasztásra és megvásárlásra Nyíregyháza-Sóstófürdőn egy olyan ház, amelyből ki tudtunk alakítani egy 10 férőhelyes alkotóházat, amit tavaly szeptembertől el is tudtunk indítani. A ház fenntartása és működtetése a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület feladata (jelenleg 5 évig), amit szintén támogatásokból, pályázatokból igyekszünk megoldani, de hosszú távon művészeti turizmusból is kellene, de ebben az elképzelésben nagyon megakasztott minket a koronavírus...


El szeretném mondani még, hogy az alkotóház Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye székhelyének legismertebb turisztikai központjában, Nyíregyháza-Sóstófürdőn található. A ház és alkotó-tevékenysége a térség művészeti vérkeringésébe kíván becsatlakozni, összekötő szerepet szeretne felvállalni a határmenti művészeti együttműködésben, valamint Kárpátalja európai uniós művészeti kapujaként turistákat, érdeklődőket fogadni, vagy küldeni Kárpátaljára. Fontos szempont, hogy Kárpátalja etnikai sokszínűsége és a térségbe érkező, valamint megfogant művészeti behatások eddig is formálták és formálják folyamatosan Kárpátalját, az alkotóház működése erre a fontos tényezőre is reflektálni kíván.


Fő célok a fentiek tekintetében: 1. A kárpátaljai festőművészeti hagyományok ápolása, népszerűsítése, erősítése; 2. Az ukrán-magyar határ menti, határokon átívelő művészeti együttműködés erősítése; 3. Kapcsolattartás a Kárpát-medencei magyar és más nemzetiségű művészekkel, nyugat-európai, valamint tengeren túli és távol-keleti művészekkel. Mindez hosszú távon hozzájárulhat a kárpátaljai polgári társadalom megerősödéséhez, erkölcsi, gazdasági, társadalmi felemelkedéséhez — ami elengedhetetlen feltétele Kárpátalja jövőbeni létezésének az Európai Unióba törekvő Ukrajnában —, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye turisztikai palettájának bővítéséhez.


— Be tudna számolni az első eredményekről is?


— 2019 szeptemberétől három kárpátaljai festészeti alkotótábort tartottunk, amelyből egy kifejezetten a fiatal tehetségeket célozta meg, így az Ungvári Erdélyi Béla Művészeti Akadémia diákjai is voltak nálunk két tanárművésszel. Vendégeskedett nálunk Andrej Csebikin, az Ukrán Művészeti Akadémia elnöke, nálunk került megrendezésre a nagy hagyományokkal bíró Nyíregyházi Nemzetközi Fametsző Művésztelep, amelyre szintén meghívást kapott két vezető művész Kárpátaljáról (innentől minden évben nálunk fog megrendezésre és lebonyolításra kerülni ez a program). Kiváló kapcsolatot ápolunk professzor Szepessy Bélával, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális tanszékvezetőjével, festő és grafikus művésszel, így sikerült összekötni első lépésként a helyi művészeti képzéssel, élettel is a házat. Volt nálunk már két alkalommal László Dániel festőművész, a budapesti Sensaria Képzőművészeti Egyesület elnöke. Emellett idén márciusban jöttek volna hozzánk Kijevből művészek, de ezt a járványhelyzet miatt már le kellett mondanunk. Azóta egy-két napos vendégeink vannak, legutóbb Tarpai József barátomat és családját sikerült vendégül látnunk egy vacsora erejéig a házban. Közben több olyan civil szervezet vezetője vendégeskedett már nálunk, akik szintén foglalkoznak kárpátaljai vonatkozású dolgokkal, így például Mankovits Tamás, a Magyar a Magyarért Alapítvány elnöke, vagy Prókay Zsuzsanna, a Civil Egyeztető Fórum Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete elnöke. Volt már nálunk EU pályázati megbeszélés, amikor a felvidéki Nagykaposról és a kárpátaljai Beregszászról érkeztek hozzánk. A nálunk megrendezett alkotótáborok munkáiból kerültek ki alkotások Németországba, ahol a bajorországi Bad Neustadt városával van kulturális kapcsolatunk immár tíz éve, köszönhetően a kárpátaljai születésű professzor Dr. Franz Szabad (született Szabad Ferenc) barátomnak. Kiállításra kerültek 2020. februárjának elején Miskolcon, a Nemzeti Színház kiállítótermében, a Határtalanul napok keretében. Augusztus 6-án pedig dr. Grezsa István miniszteri biztos úrral közösen nyitunk majd meg egy kiállítást Budapesten, a Bartók 1 Galériában.


— Bizonyára nem véletlen az alkotóház nevének megválasztása sem...


— Szakrális és sorsszerű az alkotóház elnevezése: Mária Alkotóház. Egyrészt, nagyon fontosnak tartjuk a mai, értékeit vesztő, az Istenhitet száműző, felgyorsult, modern világunkban a szakralitást a művészetben — akár megtartó erőként, akár úgy, mint a nemzetek közötti békesség jelképeként. Másrészt, Erdélyi Béla és Boksay József, a kárpátaljai iskolaalapítók a Teremtő Úristent tartották a legnagyobb alkotó művésznek, illetve úgy készítették el alkotásaikat, hogy istenfélő emberként és művészként szemlélték a világot.


— Ha jól tudom, folyamatban van egy határ menti kulturális pályázatuk, s ez is egyfajta kulturális híd kíván lenni. Mit érdemes tudni erről?


— Szlovák, magyar és ukrán civil szervezetek közös együttműködése ez az európai uniós program, Nagykapos, Nyíregyháza és Beregszász központokkal. A két évet felölelő szakmai projekt a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014–2020 keretében elnyert támogatásnak köszönhetően indulhatott el. A civil szervezetek közös célja, hogy közelebb hozzák egymáshoz az adott határ menti régiókat és határon átnyúló kulturális-művészeti teret hozzanak létre. A programban részt vevő szervezetek: Nagykapos és Vidéke Társulás (Nagykapos, Szlovákia), Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (Nyíregyháza, Magyarország), Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet (Beregszász, Ukrajna).


A „The Cross-Border Cultural Art Sapce” nevű projekt programjai a következő célterületekre irányulnak: határon átnyúló kulturális-művészeti központok létrehozása, az idegenforgalom fejlesztésére irányuló kulturális események megvalósítása, a kulturális és történelmi örökség bemutatása, a helyi termelők és kulturális szervezők, vezetők továbbképzése, a helyi hagyományos termékek marketingjének fejlesztése. Megjegyzem, ez az első alkalom, hogy 14 évnyi önkéntes civil munka után ebben a projektben fizetést is kapok, ráadásul két éven át. Mindennek eljön a maga ideje, csak türelmesnek kell lenni…


— Végül egy személyes kérdés: Ön annyi mindennel foglalkozik — József Attila szavaival élve „nem középiskolás fokon” —, hogy egy ember talán nem is elég ehhez… Mi ez: elhivatottság, munkamánia, vagy valami más?


— 2009. december 31-én otthagytam a közigazgatást, amikor leszereltem a Vám és Pénzügyőrségtől. Erre mondták akkor, hogy otthagytam a biztost a bizonytalanért. Meg is kaptam érte sok helyről, hogy felelőtlen vagyok, hogy ebből nem lehet megélni stb. Persze utána is volt, hogy dolgoztam fix munkahelyeken, de azok már lényegesen kötetlenebbek voltak. Így megyei referensként dolgoztam szerződéssel a Wekerle Sándor Alapkezelőnél, majd utána az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnél (EMET), utoljára pedig a Türr István Képző és Kutató Intézetben. Ezeknél a munkáknál már a magam ura voltam, magam osztottam be az időmet és a munkámat. Amikor azonban ezek a szerződések lejártak, megszűntek, én már nem is nagyon kerestem új munkahelyet. Elegem lett, szabad akartam lenni teljesen, illetve itt jön nálam a hit kérdése. Hittem benne, hogy lehet így is, s csak annyit kértem a Mindenható Úristentől, hogy segítse ezt az életemet is: amikor nincs semmi, azt is elfogadom, amikor van, azt pedig megköszönöm.

Sokat beszélgetek az Úrral, nagyon mély hitem alakult ki az elmúlt években. Legjobban egy séta, vagy egy hosszú autóúton tudunk beszélgetni, s persze a templomban imádkozni, misén részt venni, de bevallom, oda ritkábban jutok el. Ezt csak így tudom csinálni és a mai felbolydult világunk nap mint nap cunamiként ránk zúduló őrülethullámait is csak így vagyok képes elviselni. Szóval elhivatott vagyok, s már régóta tudom is, hogy mire, de munkamániás semmiképpen... Ha az embernek sikerül magát bizonyos fokig függetleníteni (teljesen persze nem lehet) a hétköznapi taposómalomtól, rohanástól, illetve nincsenek nagy igényei, nem az az életcélja, hogy még többet még többet, elfogad mindent úgy, hogy az Isten akarata, akkor lehet több mindent is csinálni egyszerre. Jó érzés teljesen Isten kezébe helyezni az életem! Mindez nem álszenteskedés, hiszen én is esendő vagyok, és folyamatosan tanulok, ha pedig elesek az úton, felállok, és megyek tovább. Zsoltárok könyve, 23. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm…” — szinte minden nap idézem magamban, úgy érzem ez a bibliai idézet áll az én életemhez, hitvallásomhoz a legközelebb. Keresztény emberként pedig igyekszem életem részévé tenni mindazt, amit ez a szó, ez a fogalom, ez a vallás jelent. Bár református vagyok, de nálam Mária anyánk ott van az életemben. A Szentháromság pedig alapvető része. Nagy segítségemre voltak ebben a hívő keresztény alkotóművészek, életem tapasztalásai, és a belső indíttatás. Így együtt mindez tehát az elhivatottság, s ezt jobban nem tudom elmondani, mert ebben hinni kell…


Az interjút Bíró László készítette

Featured Posts
Recent Posts