Újabb 12 kárpátaljai óvoda újult meg

November 21-én Ungváron, Palágykomorócon és Tiszaásványon, 22-én Beregszászon, Csongorban és Barkaszón, 23-án pedig Nagyberegen, Kovászón, Borzsován, valamint Tiszacsomán, összesen 12 új és felújított óvodát vehettek birtokba a gyerekek és nevelőik, illetve az óvodai szakszemélyzet.

Ungváron elmondott megnyitóbeszédében Grezsa István kormánybiztos megköszönte a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek és a történelmi egyházaknak az együttműködést, amely lehetővé teszi az óvodafejlesztési program zökkenőmentes kárpátaljai megvalósítását, miáltal 2019 végéig sikerül befejezni a tervezett beruházásokat.

Fotó: MTI/Nemes János

„Ezzel egyúttal szeretnénk mintát nyújtani a többségi nemzetnek is, hogy milyen óvodákba szeretnénk járatni a gyermekeket” – tette hozzá.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszöntőjében elmondta, az ungvári 6. számú óvoda négy gyermekcsoportja közül kettő magyar. Jelezte, a város vezetése ígéretet tett arra, hogy ez a gyermekintézmény bázisóvodává válik, ami azt jelenti, magyar lesz minden csoport és a módszertanért felelős pedagógus, s ez által az intézmény szakmai támogatásban részesítheti a többi ungvári óvodát, amelyekben magyar csoportok működnek.

Fotó: MTI/Nemes János

A beregszászi 5. számú felújított óvoda ünnepélyes átadásán Grezsa István kiemelte, hogy „ez az óvodai program arról szól, hogy minden magyar gyermek magyar óvodába járjon, és az óvodapedagógiai foglalkozásokon keresztül anyanyelvén találkozzon a magyar kultúrával”.

Fotó: Babják Zoltán Facebook-oldala

Az óvodafejlesztési program támogatásának köszönhetően az intézmény teljesen megújult. Megvalósult az épület tetőszerkezetének átfedése, a falak vakolása, hőszigetelése, a vizesblokkok és a konyha felújítása, a csoportszobák tisztító meszelése, padlózatának cseréje, a folyosók és a bejárat csempézése. A támogatás révén az óvodai csoportok új bútorzatot kaptak. A felújításra több mint 930 000 hrivnyát fordítottak.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik fáradságos munkájukkal hozzájárultak az óvoda felújításához.

Fotó: Babják Zoltán Facebook-oldala

(Forrás: ovodaprogram.eu)

Featured Posts
Recent Posts