Hosszú hétvégék - ünnep és kikapcsolódás Kárpátalján

Kárpátalján gyakran duplázódnak az ünnepek. A keleti és a nyugati világ találkozási pontjaként is emlegetett régióban kétszer ünneplik a Karácsonyt, a Húsvétot, a Pünkösdöt, ki-ki a maga vallása szerint. Az utóbbi időben pedig – Hennagyij Moszkal kormányzó rendelete alapján – szabadnappal tisztelik meg ezeket a nyugat keresztény egyházi ünnepeket az egész megyében.

Most azonban két egymástól tartalmilag nagyon eltérő jeles nap hoz ünnepi hangulatot, vagy legalább több szabadnapot az itt élők számára – Szent István ünnepe és Ukrajna Függetlenségének Napja (augusztus 24.).

Kárpátalján szinte minden magyarlakta településen tartanak megemlékezést augusztus 20. alkalmából, melyek közül a tiszacsomai Szent István-napi búcsú az egyik legnagyobb.

Azonban számos egyéb érdekes program is színesíti ezt a hétvégét. Augusztus 18-án például Hazahívogató Lecsó Fesztivált szerveznek a Beregszászi járásban található Borzsován.

Augusztus 19-én nyitott túrákat tartanak Kárpátalja 11 városában, illetve az Ökörmezői járásban idén már tizenharmadszor rendezik meg a „Szinevérre trembiták hívnak” elnevezésű megyei fesztivált. A rendezvény a Szinevéri-tóig tartó felvonulással indul, ahol színes kiállítások, kulturális műsorok, koncertek és kézműves kirakodóvásár várja az érdeklődőket.

Képünk illusztráció (fotó: karpataljalap.net)

Augusztus 23-án a Beregszász-Végardó sportpályán kerül megrendezésre a Csillagok Tornája.

Augusztus 25-én pedig a IX. Mezőgecsei Lekvárfőző Fesztivál várja a kikapcsolódásra, magyar kultúrára és ízekre éhes látogatókat.

Augusztus 26-án Rafajnaújfaluban az önkormányzat hagyományőrző, hazahívogató ünnepséget szervez Ukrajna függetlenségének 27-ik évfordulójára és az "Új Kenyér Ünnepe" alkalmából.

A közeljövőben, szeptember 1-2. között kerül megrendezésre Rahón a Hucul Brinza Fesztivál is, mely Kárpátalja egyik legrégebbi és legismertebb ilyen típusú rendezvénye.

Mindenkinek kellemes időtöltést és tartalmas kikapcsolódást kívánunk!

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu