Sikerképzés Kárpátalján

A SIKERKÉPZÉS egy olyan program, amely elsősorban a hallgatók szemléletének, gondolkodásmódjának változtatásán keresztül ér el pozitív eredményeket. A marketingen, kommunikáción és gondolatfejlesztésen alapuló tréning rendelkezik egy speciálisan az országhatáron túl élő magyarság számára kialakított tematikával. A program során nemcsak elméleti, hanem gyakorlati, helyszíni felkészítés is történik, amely legtöbbször egyéni vállalkozásfejlesztési tanácsadást foglal magában. A SIKERKÉPZÉS díjmentes a vállalkozók számára. Bocskay Istvánnal, a képzés megálmodójával beszélgettünk a kezdetekről, visszajelzésekről és a további tervekről.

Hogyan és miért fogalmazódott meg Önben a Sikerképzés ötlete?

Az eredeti végzettségem pénzügyi üzemgazdász. Dolgoztam az állami- és versenyszférában is, ahol megtanultam értékesíteni, marketingezni. Az ott szerzett több mint 30 éves tapasztalatomat igyekszem átadni minden egyes tréning, beszélgetés során. Minden, amit tanultam gazdagabbá tett. Amikor elmegyek egy-egy területre, és az emberek életét igyekszem segíteni, ebből a tudásból merítek.

2010-től járom a Kárpát-medencét. Csíkszereda volt az első állomás, ahol székely termékek marketingfejlesztésével foglalkoztam. Utána következett a Vajdaság, Bánság, Muravidék és Felvidék. Olyan szakember vagyok, aki az ismereteit nem csak az országhatáron belüli, hanem a határon kívüli honfitársaihoz is szeretné elvinni. Nem kizárólag magyar nemzetiségű vagy állampolgárságú személyek vehetnek részt a képzéseken. Szép számmal érkeznek ukrán ajkúak is, akik tolmácsot is hoznak magukkal. Elsősorban arra törekszem, hogy kisebb településekre jussak el, ahol főleg mezőgazdaságból, földművelésből élnek az emberek.

Eddig négy ország, közel 60 községében tartott oktatásokat. A hallgatók száma összesen kb. 1200 fő környékén mozog. Hogyan tudná jellemezni a kárpátaljai jelentkezőket?

Annak ellenére, hogy az online felületeken, vagy a nyomtatott anyagokban már rendszeresen jelennek meg hasznos írások, a kárpátaljai lakosok sajnos gyakran kialakítanak magukban egy reklámpajzsot. Pont ezért fontos, hogy egy nyílt és bizalmon alapuló kapcsolat jöjjön létre a résztvevők és a szervezők között. Azt tapasztalom, hogy a magyar kormány irányába ez a bizalom könnyebben alakul ki.

A térségben élő emberek évtizedeken keresztül kiszámíthatóságban éltek, mivel az állam felvásárolta a termékeiket, aztán ez a körülmény hirtelen megváltozott. Sokan megváltak a földtulajdontól, a fiatalok elköltöztek. Úgy gondoltam, hogy a magam lehetőségei szerint szeretnék javítani a kialakult helyzeten. A csomag segítségével a hallgatók versenyképesebb tudással rendelkezhetnek. Megszervezhetik magukat, akár egy termelői-értékesítői szövetkezetet is létrehozhatnak. Ezek olyan személyek, akiknek a munkája és termék-előállítása nyugodt szívvel nevezhető világszínvonalúnak. Én pedig ezzel a tevékenységgel járulok hozzá egyrészt a vidék gazdaságának fejlesztéséhez, másrészt a Kárpátaljáért felelős Kormánybiztosság munkájához.

Mikor kezdődött a Kormánybiztossággal való együttműködésed?

2016 elején találkoztam Dr. Grezsa István kormánybiztos úrral és elmeséltem neki, miről szól az öntevékeny munkám. A beszélgetés sikerét mutatja, hogy pár hónappal később, júniusban már programszerűen indult el a képzés Kárpátalján.

Három részre lehet osztani a tananyagot: marketing, kommunikáció és gondolatfejlesztés. Hiába tanulok meg valamit, ha nem tudom kommunikálni a célközönség felé. Tehát ez egy jelentős elem az értékesítés során. A gondolatfejlesztést sokan személyiségfejlesztésnek nevezik. Szerintem mindenkinek a személyisége szent és sérthetetlen, ellenben a gondolataink változtathatók, javíthatóak. A határon túl élők esetében ezt a fajta változást kell előmozdítani a megfelelő irányba. A Sikerképzésben erre óriási hangsúlyt fektetek.

Az előző év végén a Kormánybiztos Úr kezdeményezésére kidolgoztam egy új koncepciót. Ezt már négy megyei járásra terjesztettük ki, ahol célcsoportokra osztottam a jelentkezőket. Van, aki egyszer már sikeresen pályázott, aki még nem pályázott és ott van még a marginális kisebbség, aki sikertelenül csatlakozott. Minden egyes kategória más-más anyagot igényel. Szeretném megjegyezni, hogy a megvalósításhoz nagyon sok segítséget kapok a Kormánybiztosság mellett a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségétől, személyesen Virág László elnök úrtól is.

Mik a tervek a jövőben? Merre tovább?

Röviden összefoglalva: embert hátra nem hagyunk. Minél többször megyek ki Kárpátaljára, annál inkább érzem, hogy mennyi feladat és lehetőség van még ott. Szeretném megmutatni a világnak, hogy függetlenül attól, az adott kormány mennyire foglalkozik a saját polgáraival: magyarokkal, ukránokkal, ruszinokkal, románokkal – csakhogy néhány nemzetiséget említsek –, ha egy közösség összetart, akkor sikereket tud elérni. A magyar állam segítségével már elindult a területen egy gazdaságfejlesztési folyamat (Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program – a szerk.), de a vállalkozóknak meg kell tanulniuk használni és érvényesíteni az új eszközöket. A program éppen ezért nem csak elméletből, hanem személyes, gyakorlati tanácsadásból is áll. A segítséget mindig egy-egy adott esetre igazítjuk.

„Embert hátra nem hagyunk”. Talán túl szentimentális kijelentés, de a munkám által próbálok hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek merjenek álmodni és meg is valósítsák az álmaikat. Boldogsággal tölt el, ahogy látok egy méztermelőt alkalmazni a tréningen hallottakat, marketingtevékenységet végezni a gyakorlatban.

Számomra ez a siker.

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu