Újabb világörökségi helyszínnel gazdagodhat Kárpátalja

A kulturális és természeti értékek védelme minden ország számára kiemelt feladat, melyet ki-ki a lehetőségeihez mérten lát el. Egy-egy ilyen érték fennmaradásában nagy szerepet játszik az UNESCO világörökségi listája. Ukrajnában mindössze 7 világörökségi helyszín található, ami európai viszonylatban meglehetősen kevésnek számít. Sajnos az ukrán állam sem az építészeti örökség megőrzésében nem jeleskedik – gondoljunk csak a várak és kastélyok leromlott állapotára –, sem a természeti értékek megóvásában, melyre a kárpátaljai erdők irtása a legjobb példa.

Ezért is fontos Ungvár Város Önkormányzatának arra irányuló kezdeményezése, hogy nyilvánítsák világörökségi helyszínné Ungvár híres negyedét, az ún. Kis-Galagót. A csehszlovák korszak idején épült kerület – a történelmi városnegyed mellett – Ungvár arculatának meghatározó részét képezi. A város peremrészén kiépült Kis-Galagóban nem csak a hivatali épületek kaptak helyet az 1930-as években, hanem a cseh tisztviselők lakóházai is. Maga a Galagó név a terület korábbi mocsaras jellegére utal. A negyed legmonumentálisabb épülete a kormányzósági palota, amelyben ma a megyei tanács, illetve a megyei közigazgatási hivatal működik.

A radvánci Gyöngyösi-kúria is jobb sorsra érdemes

A Kis-Galagóban található, a konstruktivizmus jegyeit magán viselő épületek állaga sajnos folyamatosan romlik. A független Ukrajna fennállása óta ugyanis semmilyen felújítást nem végeztek a városnegyedben. A világörökségi helyszínné nyilvánítás kapcsán remélhetőleg legalább a javarészt magántulajdonban lévő épületek külső burkolatát felújítják. A világörökségi helyszínné nyilvánítást mindenesetre több éves előkészítő munka előzi meg, melynek első fázisát 2019 és 2020 között végzik majd az illetékes hatóságok.

Képeslap Kárpátalja fővárosából

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő ukrajnai helyszínek között eddig két kárpátaljai vonatkozású található. Közel 3 évig tartó közös munka eredményeként 2013-ban összesen 16, Lengyelország, illetve Ukrajna területén található fatemplommal együtt két kárpátaljai is felkerült a listára.

Az egyik az Uzsok településen található Szent Mihály arkangyal templom, amely 1745-ben, vagy a feltételezések szerint még korábban, valamikor a XVII. században épült. A másik pedig a kőrösmezői Feltámadás tiszteletére emelt templom, amelyet 1824-ben szenteltek fel. Utóbbi nem csak koráról és stílusáról volt nevezetes, hanem a benne őrzött Szent István zászlóról is. Sajnos a Magyarországot Szűz Máriának felajánló királyunkat ábrázoló lobogó 2008-ban eltűnt a templomból és azóta sem került elő.

Napjainkban közel hatvan műemlék fatemplom található Kárpátalján. Ez a szám azonban csak töredéke az egykor létezett szebbnél szebb alkotásoknak. Legtöbbjük ortodox kézen van, egy részük görögkatolikus híveket szolgál, míg megint néhányat múzeumként üzemeltetnek. Számuk azonban ijesztő mértékben fogy. Gyakori, hogy tűzesetek miatt válnak az enyészet martalékává.

A fatemplomépítészet hasonlóan értékes, szintén világörökségi helyszínné nyilvánított példáival több helyen is találkozhatunk a térségben, például a Kárpátaljával szomszédos Romániához tartozó máramarosi területén. Különleges látnivaló erre még a szaploncai Vidám Temető, amely szintén világörökségi helyszín.

A Kárpátok Európa egyik legnagyobb biológiai változatossággal rendelkező területe. Európai viszonylatban is jelentős számú természetvédelmi terület található a megyében. 2007-ben természeti világörökségi helyszínné nyilvánították a Kárpátokban, a Kárpáti Bioszféra Rezervátum és az Ungi Nemzeti Természetvédelmi Park területén (Csornohora, Kuzij, Máramaros, Ung, Szvidovec, Uglja–Széleslonka), illetve Szlovákiában található ősbükkösöket. 2011-ben és 2017-ben tovább bővítették a már Európa számos országára kiterjedő világörökségi helyszínt, melynek kapcsán újabb területek kerültek fokozott védelem alá Kárpátalján az Elvarázsolt Vidék és a Szinevér Nemzeti Természetvédelmi Parkokban.

A kulturális és természeti értékek védelme kiemelten aktuális kérdés ma Kárpátalján. Rengeteg az olyan komoly történelmi, kulturális vagy éppen természeti jelentőséggel bíró objektum a vidéken, amely rekonstrukcióra, védelemre szorul. Folyamatosan napirenden van – elsősorban magyarországi és eu-s források bevonásával – az ungvári vár rekonstrukciójának kérdése, a ma filharmóniaként működő egykori zsinagóga épületének felújítása, a Bazil-rendi monostor vagy a Gyöngyösi-kúria megmentése.

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

Web szerkesztő: Archív-Hungária Kft., www.erendesign.hu