Az utolsó levél Viskről

Egyszer minden véget ér. Bevallom, hogy amikor közel egy éve felmerült annak a lehetősége, hogy választott hívatásomat, a határon túli magyarság ügyét szolgálhatom Kárpátalján, akkor nem számítottam mindarra, ami velem történt.

Tenni akarással, de naiv hittel vágtam bele a viski munkába. Segíteni akartam, kicsit változtatni is, de nem számítottam arra, hogy én fogok olyan tanításban részesülni, amely kihat a további életemre, hogy Visk, a viski emberek engem fognak megváltoztatni.

Elhatároztam, amikor a leveleim megírásába kezdtem, hogy az utolsó levelemben nem fogok felsorolásba kezdeni, ki mindenkinek tartozom hálával azért, mert lehetőséget kaptam arra, hogy azt csináljam, amit mindig is szerettem volna. Nem udvariatlanságból, hanem azért, mert annyi fantasztikus embert ismertem meg az elmúlt egy évben, hogy véletlenül biztos kifelejtenék valakit. Hogyan tudnám felsorolni azokat a viskieket, akik naponta vívják csendben harcukat a magyarság megmaradásáért?

Azokat a tanárokat, óvónőket, mesterembereket, papokat, lelkészeket, könyvtárosokat, népzenészeket és néptáncosokat, akik „csak” teszik a dolgukat és közben, úgy mellékesen, nem engedik elveszni a Kárpátok lábainál, őseink ránk hagyott örökségét.

A gyermekeket, akikre figyelni kell a viski magyar jövő biztosítékaként is, de figyelni kell rájuk egyenként is, mert sokan közülük nagyon sérülékenyek, mások végtelenül tehetségesek.

A FIFA-menedzser lokálpatriótát, aki arra is megtanított, hogy a magyarság iránti elkötelezettség nem járhat a más nemzetek tiszteletének a hiányával, és arra is, hogy vagyonosnak lenni felelősség is, a jótékony, önzetlen segítés felelősségével is jár. Persze, ha a jómód helyes értékrenddel is párosul.

Felsorolhatóak-e az elvándorolt és időről időre visszatérő viskiek, magyarok, zsidók, ukránok, ruszinok, románok? Valamint azok, akik nem vándoroltak el, „csak” maradtak, küzdöttek, olykor szenvedtek, néha boldogok voltak, de leginkább jóval több nehéz évük volt, mint más szerencsésebb nemzettársuknak. És a nehézségeik azóta sem sokat csökkentek.

Két egyszerű választás áll ilyenkor előttünk. Vagy éljük tovább az életünket a viszonylagos jólétünkben, szerencsés esetben így teremtve értékeket, utódokat nemzve, anyagi javakat hajszolva és felhalmozva, vagy a másik lehetőség, hogy kicsit körbe tekintve a világunkban, az anyagi és lelki biztonságunk megteremtése közben figyelünk másokra is, azokra, akik önhibájukon kívül, de akár önhibájukból is olyan helyzetbe kerültek, amelynek során segítségre szorulnak. Nem feltétlenül anyagi segítségre, de legalább odafigyelésre, megértésre, jó szóra.

Az a tapasztalatom, hogy a kárpátaljai magyarok erős emberek. Lelki értelemben is. Úgy tűnik, hogy a nehézségek megacélosították őket. De az is biztos, hogy más a lelkülete, még a magyarság iránti kötődés terén is a kárpátaljai magyaroknak, mint a székelyeknek, a felvidéki vagy a délvidéki magyaroknak. Kicsit magányosabbnak tűnnek számomra a magyarságuk megélése terén a kárpátaljai magyarok, mint más külhoni magyarok.

Úgy tapasztaltam, hogy nem lehet ugyanazon a módon, és ugyanazzal a lendülettel magyarság politikát folytatni Kárpátalján, mint a magyarok által lakott más területeken. Ezért tartom történelmi jelentőségű koncepcióváltásnak azt a döntést, hogy a magyar kormány célzott gazdaságfejlesztési programot indított Kárpátalján, de ami még talán ennél is fontosabb - mert gesztus értéke is van-, az az, hogy Kárpátaljának egy, az ügy iránt minden porcikájában elkötelezett Kormánybiztosa van, akinek kiváló kollégái segítik a munkáját.

Véget ért tehát ez a szűk egy év. Kavarognak bennem az érzések. Leginkább valamiféle boldogsággal vegyes szomorúság hatja át a mindennapjaimat. De legfőképpen hálás vagyok azért, hogy tehetségemhez mérten tehettem egy kicsit Viskért, a kárpátaljai magyarokért.

Ősztől visszamegyek tanulni Kolozsvárra, az imádott Kincses Városba. Ha lesz lehetőségem, ott is a magyar kisebbség ügyét fogom szolgálni, vagy intézményesen, vagy önszorgalomból. Bárhová is fog azonban az élet sodorni, mindig viski maradok, ahová mindig tartozni fogok, ahová mindig úgy fogok visszamenni, mintha hazamennék.

Featured Posts
Recent Posts